arckép

2019.11.23. 13:13

Hétszáz míves érme van a magyar orvosokról dr. Süle Tamásnak

Nem akármilyen munkára vállalkozott dr. Süle Tamás nyugdíjas éveiben: tudományos kutatás eredményeként megírta a Pécsi Tudományegyetem és neves orvosai érmeken című könyvet.

Mészáros B. Endre

– Mi volt a célja a kötettel?

– Az egyetem 650. évfordulójára igyekeztem valami eredeti tudományos igényű, de olvasmányos munkával jelentkezni, ami a nagyközönséget is érdekli. Benne van az én életem is, az orvosi múltam, az éremgyűjtő tevékenységem, és a Pécsi Dénár lapszerkesztői tapasztalata.

– Mégis hány pécsi orvosról és éremről van a könyvben szó?

– Ötvenöt pécsi kötődésű orvosról, akikről több mint száz érmet adtak ki. Például Szentágothai János anatómia professzor tiszteletére nyolc érem is született. Ugyanakkor én sem tudhattam minden éremről, hiszen már a könyv megjelenése óta is rábukkantam három újabb idevaló medálra.

– Melyik a legrégebbi pécsi vonatkozású orvosi érme?

– Pesten alapították meg 1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseit. A negyedik Pécsett volt 1845-ben, ahol a résztvevők a székesegyházat ábrázoló érmet kaptak. Később a pécsi titkár dr. Hölbing Miksáról – aki megyei főorvos is volt – szintén készült érem. Más kérdés, hogy ő nem szerepel ebben a kötetben, mert nem tartozott soha a pécsi egyetemhez.

– Melyik a legfiatalabb?

– Az valószínűleg dr. Romhányi György akadémikus professzorról készült, akiről a POTE-aulát is elnevezték.

– Régi pénzeket is gyűjt?

– Nem. Kizárólag orvosi vonatkozású érmekkel foglalkozom, mintegy hétszáz ilyen magyar érmem van. Egyébként a könyvben szereplő érmek nagy részének a fotóit magam készítettem. Egykor ugyanis tagja voltam a Mecseki Fotóklubnak, és az Orvoskari Hírmondóban időnként napjainkban is megjelennek képeim.

– Milyen értéket képviselnek ezek az érmek?

– Számomra azok a legértékesebbek, melyekhez személyes kötődésem van. Egyébként pedig fontos, hogy ki az alkotója, öntött, vagy vert változat, bronzból, vagy ezüstből van-e, sőt, akad olyan is, ami Zsolnay eozinból készült. Egy közepes példányszámban kiadott pár évtizedes érme néhány tízezer forintot is érhet.

– Még kutat, lapot szerkeszt, fotózik és tudománytörténeti munkákat ír. Mikor lazít?

– Van egy házunk Hásságyon, itt segítek a feleségemnek kertészkedni.

Belgyógyászként dolgozott

Dr. Süle Tamás 1937-ben született Budapesten. Esztergomban érettségizett, a POTE-n diplomázott 1962-ben. A II. sz. Belklinikán dolgozott 24 éven át, majd a Megyei Kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztályát vezette 18 évig, 2004-ben vonult nyugdíjba. A Magyar Numizmatikai Társulat alelnöke, a Magyar Orvostörténelmi Társaság numizmatikai szakosztályának elnöke volt. 56 éve házas, felesége, Magdolna megyei tanácsvezető bíróként ment nyugdíjba. Két lányuk – Ágnes (52) ügyvéd, Katalin (51) tudományos munkatárs –, valamint három unokájuk és egy dédunokájuk van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!