Pannon EGTC

2019.12.28. 15:50

Baranya megyét is erősítik

Új elnököt választott a határ menti régiók közös fejlesztésén dolgozó, pécsi székhelyű Európai Területi Társulás, a Pannon EGTC.

B. M.

A fideszes pécsi városvezetés idején, 2010-ben létrehozott, horvát, magyar és szlovén városokat, településeket, megyéket tömörítő szervezet törekvése az, hogy olyan közös programokat valósítsanak meg, amelyek határokon is átnyúlnak, határmenti térségeket, az ott élő embereket érintenek.

A Pannon EGTC többek között a kutatás-fejlesztést, a munkahelyteremtést, a szociális szolgáltatások- és a mezőgazdaság fejlesztését, illetve a turizmus erősítését tűzte ki feladatául. Fontosnak tartják azt is, hogy a helyi szereplők a határok mindkét oldalán ugyanazokkal a lehetőségekkel bírjanak, a munkájukhoz, a projektek lebonyolításához pedig uniós strukturális alapokat, állami pályázati támogatást vesznek igénybe.

A szervezet a minap megválasztott új elnökének, Őri Lászlónak – aki a Baranya megyei közgyűlés elnöke is – egyik fontos célja, hogy Baranya megye a Pannon EGTC-n keresztül is erősödjön.

A szervezet az elmúlt évben tovább bővült, aminek köszönhetően már a teljes horvát–magyar határt lefedik. Jelenleg hatvanhat taggal rendelkeznek, túlnyomó többségük önkormányzat, de a csoportosulás tagja a Pécsi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és a Duna-Dráva Nemzeti Park is. A társulás jelenleg hazánk legnagyobb kiterjedésű ilyen együttműködési szervezete is egyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában