Híd a két nép között

2020.02.02. 07:00

Színtársulata lehet a Pécsi Horvát Színháznak

A Pécsi Horvát Színház ügyvezetőjévé nevezték ki Vidákovics Szlávent 2020. február 1-től, akinek megbízatása 2024. január 31-ig szól, s aki a színház terveiről, programjairól beszélt lapunknak.

Zsigmond József

Vidákovics Szláven tíz éve vezeti a horvát színházat. Mikor először pályázott, és elnyerte a vezetői mandátumot, három nagyon fontos célkitűzést határozott meg. Az első és egyben a legfontosabb egy új színházi épület létrehozása volt, egy korszerű, méltó színjátszó helyet szeretett volna létrehozni.

– Pontosan 2009-ben fogalmaztam meg, hogy ezt a beruházást muszáj lesz megvalósítani. Sok nehézség árán 2018-ra sikerült átadni az új pécsi horvát színházat, amit kulturális centrummá szeretnénk alakítani, ahová örömmel érkeznek nemcsak a horvát nemzetiségűek, hanem a pécsi, baranyai polgárok is – mondta Vidákovics Szláven.

A másik fontos elem az volt, integrálják a horvát színházat a magyarországi és horvátországi kulturális életbe, hogy mindkét országban elfogadják, elismerjék a tevékenységüket. Az ügyvezető úgy érzi, ez célba ért, hiszen itthon és külföldön is jegyzik az intézményt, sok fesztiválra hívják meg őket, ahonnan számos díjjal tértek haza. Ez számára a visszajelzés, hogy jó úton haladnak.

– Minden kőszínházban a társulati lét az, ami meghatározza egy teátrum életét. Most azon dolgozunk, hogy a következő évadtól kialakítsunk egy kis társulatot. Korábban pénzügyi okok miatt ezt nem sikerült elérni, de a fenntartó Horvát Országos Önkormányzattal most azon vagyunk, hogy ennek a pénzügyi feltételeit megteremtsük – emelte ki az ügyvezető.

A színházi előadások mellett kiállításokat, koncerteket, népművészeti előadásokat terveznek, hogy a pompás épületbe minél több néző érkezzen, továbbá szeretnék a színházba becsalogatni a horvát turistákat is, hiszen ezzel Pécs turisztikai vonzereje is nőhetne. A színházi előadások közül egy különleges darabot is megemlített. Március elején egy gyermekdarabot mutatnak be, amit egy horvát fiatalember, Goran Smoljanovic írt és egyben rendezett. A darab címe is különleges: Szakácsok. A mű által a legfiatalabb horvát korosztályt próbálják megszólítani, akik még tanulják a horvát nyelvet. Az előadás olyan metodikán keresztül jön létre, amiben a gyerekeket segítik abban, hogy könnyebben elsajátítsák a horvát nyelvet.

– Nem feladatunk, hogy magyar nyelvű előadásokat hozzunk létre, de fontos számunkra, hogy a kulturális híd szerepét betöltsük a két nemzet között. Olyan kortárs horvát vagy magyar szerzők műveit szeretnénk elővenni, amit lefordítunk és bemutatunk akár magyar nyelven is, hogy ezáltal a horvát kultúrát propagáljuk Magyarországon és fordítva, a magyar kultúrát Horvátországban – közölte Vidákovics Szláven. – Egyik nagy álmom egy stúdió létrehozása, ahol fiatal színészeket nevelhetnénk ki, ezt a Miroslav Krleža Horvát Iskolaközponttal együttműködve képzelem el – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!