önkéntesek

2020.03.18. 07:00

Mindig ott vannak, ahol szükség van a segítségre

Emlékplakettet kapott áldozatos munkájáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsváradi csoportja. A helyi önkéntesek immár 28 éve gyűjtenek adományokat, és segítenek a rászorulóknak.

Mészáros Rita

A délszláv háború idején kezdte meg működését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsváradi csoportja, ott segítettek először. Megalakulásuk óta 28 év telt el, de tevékenységüket azóta is rendületlenül folytatják. Jelenleg tízen végzik az önkéntes munkát, de bárkit szívesen látnak, aki segíteni szeretne. Munkájuk elismeréseként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat éves tag­gyűlésén emlékplakettet adományoztak a csoportnak, amit Gungl Jánosné vett át, aki immár nyolcadik éve koordinálja a helyi szervezet feladatait.

– Tevékenységünk sokrétű: osztunk ruhákat, karácsonykor pedig élelmiszereket a rászorulóknak, de segítünk a ­krízishelyzetbe jutott embereknek is – mondta Gungl Jánosné. – Felvettük a kapcsolatot a környező települések polgármestereivel, így szükség esetén a kisközségekhez is el tudjuk juttatni az adományokat.

Számtalan embernek segített már a csoport. Gungl Jánosné két esetet idézett fel, mindkettő Kátolyhoz kötődik. Tavaly a települést egy villámárvíz öntötte el, három házat szinte teljesen elmosott. A pécsváradi önkéntesek akkor a tulajdonosoknak gyűjtöttek edényeket, ruhákat, élelmiszert. Szintén Kátolyban segítettek egy házaspárnak, akinek leégett a háza. A felnőtteket és kisgyermeküket ruhákkal látták el. Ha hasonló eset a tudomásukra jut, máris viszik az adományokat.

Munkájukat sokan támogatják, a pécsváradi önkormányzattal is jó kapcsolatot ápolnak. Szükség esetén gépkocsit bocsátanak a rendelkezésükre, így könnyebben tudják célba juttatni a felajánlásokat. A lakosok többször maguk keresik fel a csoportot, és ruhákat, játékokat, cipőket visznek nekik az ingyenes ruhaosztásokhoz.

– A katolikus egyházzal is szoros kapcsolatban állunk – hangsúlyozta Gungl Jánosné. – A Pécsváradi Vár altemplomát nemrég újították fel, oda adományoztunk egy feszületet, ami azóta is az oltáron áll.

A fiatalokat is bevonják a munkájukba

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak országszerte 125 önkéntes csoportja végez változatos segítő tevékenységet: adományt gyűjtenek és osztanak, krízishelyzetbe került családokat támogatnak, idős embereket látogatnak, hajléktalan embereket gondoznak, gyermekfoglalkozásokat tartanak, részt vesznek természeti és humanitárius katasztrófák kezelésében, jogi tanácsadást, szakorvosi ellátást és lelki beszélgetést is kínálnak.

Az önkéntes szervezetek a helyi igényekre reagálva alakítják programjaikat az ezeréves máltai küldetés szellemiségében. A legkülönfélébb segítő tevékenységekbe a fiatalokat is bevonják, lehetőséget adnak a középiskolás és egyetemista önkénteseknek, hogy saját programokat találjanak ki és valósíthassanak meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!