elfogyott a türelem

2020.06.30. 14:00

Lényeges kérdés, hogy mi lesz a pécsi peremkerületekkel

Három pécsi peremkerület kapcsán is úgy érzékelik az ott élők, hogy a városvezetés nem reagál az ügyeikre. Immár a helyi képviselőnek is elfogyott a türelme, miután vannak olyan kérdések, amelyekre hónapok óta várja az intézkedést. 

B. M.

„Az kár” – ezt válaszolta Péterffy Attila, Pécs polgármestere Berényi Zoltánnak (ÖPE-KDNP), Vasas, Somogy, Hird képviselőjének az azt firtató kérdésére, hogy miért nem kapott hónapok óta választ tőle a területet érintő ügyekben. Most is csak egy ígéretet adott a balliberális városvezető, hogy majd 15 nap alatt válaszolnak.

A képviselő szerint viszont a somogyi iskola melletti lépcsőnél az omladozó önkormányzati épület megroggyant állapota veszélyezteti a lakosokat. A Somogy utcában, a Kodály Művelődési Ház alatti kanyarban a korlát balesetveszélyes, s bár ez utóbbit idén februárban bejárták az önkormányzat illetékesei is, Berényi szerint nem történt intézkedés.

A 6-os út mellett két komolyabb, bár egymástól jelentős mértékben eltérő probléma megoldását várják: a főút mellett lévő muromi részen az ott lakók vezetékes ivóvizet szeretnének. A másik ügyről korábban lapunk is beszámolt: a hirdi bekötőút mentén állati tetemeket, húsfeldolgozói hulladékokat raknak le valakik.

Berényi úgy véli, hogy bár korábban is előfordult, hogy a buszmenetrendet úgy módosították, hogy az őket hátrányosan érintette, de lakossági tiltakozásra ezt korrigálták. Most azt tapasztalják, hogy jelentős hátrányt szenvednek a terület lakosai. A helyi képviselő egyébként kíváncsi lenne a városvezetés fejlesztési, hasznosítási elképzeléseire az üresen álló ingatlanok esetében.

A képviselő felvetette azt is, hogy vajon a polgármester a megválasztása óta összesen hányszor és legutóbb mikor járt a három településrészen, de választ erre sem kapott, ahogyan lapunknak sem reagált.

Már aláírásokat is gyűjtenek

A hirdi lakosoknál már elszakadt a cérna, miután hiába próbálták elérni, hogy a Hadik András és a Kenderfonó utcát rendbe tegyék, a gödröket eltüntessék. Immár aláírásaikkal nyomatékosítva is kérték: lépjenek az ő ügyükben is. Mint mondták, véleményük szerint korábban rengeteget adtak be a nagy közös pécsi kasszába – mint ismert, ezeken a településrészeken működtek bányák, vagy éppen szövőgyár –, de jóval kevesebbet kaptak vissza. Az előző városvezetés idején egyébként megkezdték például a hirdi óvoda felújítását, amit aztán a közelmúltban fejeztek be. A vasasi óvodát 2017-ben újították fel, egy évre rá az elkészült Berze Nagy János Művelődési Házat adhatta át a korábbi városvezetés, amely több háziorvosi rendelőt is megújított a területen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!