2024.05.08. 08:01
Jöhet a baranyai negyeddöntő, a győztesek pedig indulhatnak MOL Magyar Kupában
Fotó: Laufer László
A legfontosabb és a legizgalmasabb részéhez érkezett a Baranya Vármegyei Kupa 2023/24-es kiírása, ugyanis szerdán kora este rendezik a negyeddöntőket, márpedig a továbbjutók elég komoly sikert könyvelhetnének el.
A párosítások után már biztossá vált, hogy a legjobb négy között biztosan lesz legalább egy együttes, amely a vármegye egyes bajnokságnál alacsonyabb osztályban vitézkedik. Ráadásul két vármegye hármas brigád is továbbjutott, köszönhetően annak a szabálynak, hogy döntetlen esetén a papíron hátrébb sorolt csapat élvez előnyt. Az Újpetre és a Szársomlyó is négygólos döntetlen után ünnepelhetett. Az előbbi a vármegye kettes Töttös ellen, míg az utóbbi a tavalyi ezüstérmes Ócsárdot ejtette ki. Tehát ennek a két alakulatnak a menetelésére sokan kíváncsiak, kérdés, tovább íródik-e a tündérmese.
Vélhetően minden csapat nagy elánnal készül, ugyanis a legjobb négy jogot szerez a 2024–2025. évi MOL Magyar Kupa küzdelmeiben történő szereplésre, továbbá komoly pénzjutalomért is lehet küzdeni. Na meg a végső siker mindig nagy dicsőség.
A negyeddöntő párosításai: Szársomlyó SE–Bólyi SE, Gyógyfürdő Harkány–PVSK, Lovászhetény-Pécsvárad KFT–Villány TC, Újpetre KSE–Himesháza KSE, (mindegyik 17.30).