felújítás

2020.06.16. 07:00

Üres már a terület, így elkezdődhetett a Centrum parkoló felújítása

Hétfő reggelre szinte teljesen üres volt a pécsi Centrum parkoló, elindult a körbekerítés, majd kezdődhet a felújítás. Az építkezés korlátozásokkal jár a környék közlekedésében, a belvárosban járva nem árt erre odafigyelni.

Tóth Viktória

Hétfő reggel 7 óra előtt néhány jármű állt még a belvárosi Centrum parkolóban. A közterület-felügyelet munkatársai és egy rendőrautó is a helyszínen volt, információink szerint értesítették az autók tulajdonosait, hogy álljanak el onnan. Dél­előtt 11-kor csak két kerékpár árválkodott a lezárt részen, a Centrum Áruház előtt.

A Strabag munkatársai helyezték ki a kordonkerítés alkotóelemeit. Plakátok hirdették a beruházás részleteit, azt, hogy a munkaterület a tervek szerint október elejéig zárva lesz. Az önkormányzat közleménye szerint a 2016 őszén benyújtott Zöld város kialakítása tárgyú pályázat keretében több mint 1,1 milliárd forintot nyertek. A projekt a parkoló felújítása mellett az Ifjúsági Ház felújítását is magában foglalja, utóbbi kezdődött el korábban.

A tervekben szereplő sorompós megoldás helyett a Centrum parkolót továbbra is a városi parkolási rendszerbe illően alakítják ki – áll a közleményben. A rendelkezésre álló forrásból az eredeti tervből kimaradt közterületek térburkolása és az új zöldterületekhez kapcsolódó locsolórendszer kialakítása történik meg. A területen több fa ad majd árnyékot, az eredeti tervekben szereplő famennyiség felét, zömében beteg példányokat vág csak ki a kivitelező.

A fejlesztés kapcsán a Jókai utca felé egy új, kétirányú feltáró utat alakítanak ki. Az új út a jelenlegi, 6-os út felől érkező feltáró út folytatásaként biztosítja majd, hogy a területet megközelíthető maradjon a Bajcsy-Zsilinszky utca felől történő végleges lezárást követően is. Egy másik pályázatból új kanyarodósávot alakítanak ki a 6-os út Nagy Lajos király úti szakaszán, így a nyugati irányból érkezők meg tudják közelíteni a parkolót. A munkák miatt a jövőben a 6-os út felőli feltáró úton is lezárások várhatók.

Parkolási lehetőségek a belvárosban

Az egykori Ifjúsági Ház helyén található építkezés mellett lehet parkolni, ezt láthatóan sokan ki is használják, tegnap délelőtt is tömve volt autókkal a terület. Lezárták az elektromos autók töltésére szolgáló parkolóhelyeket is, ezt a villanyautóval rendelkezők biztosan sajnálják. A belvárosban ugyanis nem sok ilyen töltő van, a Centrum parkolóban lévőt szinte mindig használta valaki.

A belvárosi parkoló egyébként szinte mindig tele volt, főleg amióta a járványhelyzet miatt ingyenessé tették a várakozást. Most alternatívaként sokan a néhai Boccaccio diszkó helyén található füves területre parkolnak, más a Domus parkolóban állítja le járművét ha a belvárosban akad dolga. Megint más a Tudásközpont parkolóját választja, ami szintén ingyenes. Utóbbit sokan nehezményezik, mert szinte mindig tele van olyan járművekkel, melyek tulajdonosai nem is a könyvtárban tartózkodnak. Ez a bibliotéka jövő heti nyitásakor bizonyára újra konfliktusforrás lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!