2020.07.26. 17:18
Fákat ültetnek az újszülötteknek
A legtöbb községgel ellentétben Nagynyárádon elmondható, hogy nincs probléma a lakosságszám csökkenésével.
Forrás: Shutterstock
Fotó: KieferPix
Kerekes Norbert polgármester elmondta: a falusi csoknak és a babaváró hitelnek köszönhetően nincs sok eladó ingatlan a településen.
Sok fiatal család vásárolt az elmúlt években itt házat, és most is több várandós édesanya van a faluban. Így a községvezető szerint az elkövetkezendő években az óvoda létszámát is minden bizonnyal tudják tartani. Tavaly 19 gyermek járt az intézménybe, idén szeptemberben pedig a tervek szerint 17 fog.
Az önkormányzat egyébként nemrégiben emelte fel az újszülöttek után járó támogatást 20-ról 40 ezer forintra és szülői kérésre arról is döntött már a képviselő-testület, hogy a 2019-es évtől született gyermekeknek egy-egy fát ültetnek a településen. Az új fasort a Táncsics utcába tervezik, és minden fánál elhelyeznek egy emléktáblát, amelyen a gyermek neve és születési ideje lesz.