pécsi tudományegyetem

2020.08.22. 07:00

Érvényes teszt kell a külföldi diákoknak

A hagyományos keretek között kezdődik meg az oktatás szeptemberben a Pécsi Tudományegyetemen, de azok sem szenvednek hátrányt, akik személyesen nem tudnak megjelenni. A külföldi hallgatók számára pedig egy fogadó helyiséget alakítanak ki.

M. R.

Külföldi diákok szövettan órán

Fotó: Dunántúli Napló

Minden munkarend tekintetében a személyes jelenléthez kötődő oktatási rendre készülnek az egyetemen, derül ki az intézmény közleményéből. Ugyanakkor már a tavaszi félév során megkezdődött a felkészülés az online, illetve hibrid rendszerű oktatásra, hogy azok a hallgatók se szenvedjenek hátrányt, akik személyesen nem tudják megkezdeni tanulmányaikat a járványügyi készültség miatt. Ők az előadásokat az online térben követhetik nyomon, illetve a szemináriumokhoz interneten keresztül kapcsolódhatnak. Az egyes kurzusok tekintetében az oktató, illetve az adott kar ad majd a hallgatóknak személyre szabott tájékoztatást.

Az egyetem közleményében arra is kitért, hogy az oktatás során a vonatkozó rendelkezések – a szociális távolság és a higiéniás szabályok – betartására fokozottan ügyelnek majd. A hallgatókat pedig arra kérik, hogy a kollégiumok területén és az egyetem közösségi tereiben is tartsák meg az ajánlott védőtávolságot.

Fontos kérdés most az is, hogy a külföldi hallgatók milyen feltételekkel kezdhetik meg tanulmányaikat. A PTE erre is gondolt, számukra egy fogadó helyiséget alakítanak ki. Minden külföldi hallgató dokumentumait – többek között az útlevelet vagy személyi igazolványt, a hozott PCR-tesztet, valamint a felvételi határozatot – itt ellenőrzik majd. Ha ezek alapján a hallgatónak nem kell további PCR-teszten átesnie, elfoglalhatja kollégiumi szálláshelyét vagy az albérletét, a külföldről hozott hivatalos teszteket ugyanis elfogadja az intézmény.

Albérlet után néznek már a hallgatók

A megyeszékhely utcáin most is sok külföldi hallgatót látni, ők valószínűleg a vírushelyzet miatt maradtak az országban, az elmúlt hónapokban nem tudtak, vagy nem akartak hazautazni. Akik most érkeznek, azoknak tehát érvényes teszttel kell rendelkezniük, hogy megkezdhessék tanulmányaikat, ezzel kiküszöbölhető, hogy behozzák a vírust. A külföldi hallgatók pedig elkezdték keresni a megfelelő albérletet, amiből bőven válogathatnak, hiszen számukra sokan szeretnék kiadni üresen álló lakásukat a fent említett feltételek mellett is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!