árverés

2020.08.19. 11:30

Hivatalos: nem érkezett ajánlat az orfűi akvaparkra

Nem érkezett egyetlen ajánlattétel sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által elektronikus árverésen eladásra meghirdetett orfűi akvaparkra. Bár a licit határideje már kilenc napja lejárt, a hivatalos eredményhirdetésre mostanáig várni kellett.

HLB

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mint lapunk elsőként beszámolt róla, nem érkezett érvényes licitajánlat az orfűi akvaparkra, így egyelőre nem kelt el a kicsivel több mint egymilliárd forintos kikiáltási áron meghirdetett létesítmény. Augusztus 10-én este kilenc óráig lehetett elektronikusan licitálni a Nemzeti Vagyonkezelő oldalán az eladásra bocsátott orfűi akvaparkra. A társaság elektronikus liciteljárásokért felelős munkatársától a határidő lejártát követően megtudtuk, a licitnapló szerint nem érkezett ajánlat az idén zárva tartó, négy éve még az év fürdőjének megválasztott strandfürdőre. Ugyanakkor a hivatalos eredményhirdetésre az árverés lezárását követő kilencedik napig várni kellett.

Mostani érdeklődésünkre a vagyonkezelő úgy tájékoztatott, hogy az akvaparkra a licitálás ideje alatt nem érkezett érvényes ajánlat. A társaság szerint azokat az ingatlanokat és ingóságokat, amelyeknek a licitje eredménytelenül zárult, ismét meghirdeti az EAR (Elektronikus Aukciós Rendszer) oldalán – így várhatóan ez lesz a strandfürdő esetében is, bár az ilyenkor szokásos több hónapos „átfutási idővel”. Ugyanakkor további konkrét információt nem kaptunk az újbóli árverésre vonatkozóan.

A Pécsi-tó nyugati partján 63 ezer négyzetméteren elterülő, különleges vízi szolgáltatásokat nyújtó létesítményt tíz éve adták át a Baranyai élménykörút elnevezésű turisztikai programsorozat részeként. Az 1,3 milliárd forintból megvalósult fejlesztés során létrejött Baranya megye legnagyobb vízfelületű strandfürdője.

A napi háromezer fő befogadására képes létesítmény állapota az elmúlt években folyamatosan romlott. A 2016-ban még az év fürdője címet is elnyerő komplexum mára erősen leharcolt állapotba került, így a tulajdonos nemzeti vagyonkezelő úgy döntött, hogy úgynevezett portfóliótisztítás keretében eladásra hirdeti meg a komplexumot, így idén már ki sem nyitott a fürdő.

A mostani eredménytelen árverést követően tehát egyelőre semmi biztosat nem tudni az akvapark jövőjét illetően. Noha napvilágot láttak olyan híresztelések is – főleg a balliberális ellenzék részéről -, hogy a kormányhoz közeli nagyvállalkozók körében kell keresni a komplexum következő tulajdonosát, erre természetesen semmiféle bizonyíték nincs.

Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere ugyanakkor nem szeretné, ha továbbra is zárva tartana a fürdő. Korábban már jelezte, hogy ha nincs más megoldás, akkor az orfűi önkormányzat Pécs városával közösen üzemeltetné a jövőben a létesítményt, ám arra azonban még várni kell.

Mint megkeresésünkre elmondta, mivel a mostani árverésen nem kelt el az akvapark, a tulajdonos vagyonkezelő újból meghirdetheti eladásra a strandot, de jóval „nyomottabb” áron. Ha az az aukció is eredménytelen lenne, akkor az MNV még mindig dönthet úgy, hogy vagy a vagyonhasznosító cége által működteti a strandot (ahogy arra volt már példa a korábbi években), vagy pályázatot írhat ki az üzemeltetésre. Ha mégsem lenne senki, aki üzemeltetné a strandot, akkor jöhetne szóba az orfűi és a pécsi önkormányzat összefogása – bár annak mikéntje egyelőre még kérdéses.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!