változás

2020.09.07. 20:00

Átdolgozták a szociális támogatások feltételeit

Átdolgozta szociális rendeletét a siklósi önkormányzat, amelynek köszönhetően az eddigi szociális támogatások körét is bővítették, valamint a meglévőeket módosították, vagy magasabb összeget lehet igényelni, vagy a jogosultak köre bővült.

Rajnai-Zsíros Krisztina

2020.06.11. Andocs Hosszú idő után újra helyi gyógyszertárban vásárolhatják meg gyógyszereiket az andocsiak. A település központjában a hét elején nyílt meg a patika, ahol hetente három alkalommal válthatják ki receptjeiket az ott élők. Fotó: Kovács Tibor KT Somogyi Hírlap Képen: dr Vas Gábor szak gyógyszerész

Fotó: TIBOR KOVACS

Ilyenkor ősszel, illetve még a karácsonyi ünnepek előtt megszokott, hogy az önkormányzatok pénzbeli támogatással segítik a rászoruló családokat, hiszen mind az iskolakezdés, mind az ünnepek meglehetősen megterhelik a családi büdzsét. Mostanában az egyébként adható – tehát nem kötelezően nyújtandó – iskolakezdési támogatásról hallhatunk a legtöbbet, ugyanis nagyon sok önkormányzatnál lehet igényelni kisebb-nagyobb összeget.

– A képviselő-testület célja az új szociális támogatási rendszer kialakításával az volt, hogy a korábbinál több siklósi rászoruló lakost tudjunk támogatni a lehetőségeinkhez mérten. Az új rendelettervezet kidolgozásánál a szociálpolitikai kerek­asztal véleményét, javaslatait is figyelembe vettük – mondta Riegl Gábor, Siklós polgármestere. A városvezető hozzátette, megszavazott rendeletben növelték a támogatási összegeket, egyes pontokban a jogosultak körét kibővítették, valamint új támogatási formákat is bevezettek. Ez utóbbira példa a közfoglalkoztatottak rendkívüli települési támogatása is, melynek megfelelően kifejezetten a közmunkaprogramban hosszabb ideje foglalkoztatott munkavállalókat tudják egy évben három alkalommal támogatni.

Számukra a közfoglalkoztatotti béren kívül egyéb bérjellegű juttatást nem lehet a hatályos jogszabályok szerint kifizetni.

Szintén új támogatási formaként jelenik meg a rendszeres gyógyszer-, a lakásfenntartási, valamint a szülési támogatás is, mely utóbbi kapcsán magas jövedelemhatárt állapított meg a testület, így minden anyuka részesülhet benne.

Az idősebb korosztályról sem feledkeztek meg a 65 év felettiek egyszeri támogatásának bevezetésével. Itt is magas jövedelemhatár szerepel a javaslatban, hogy lehetőleg minden idős lakos évente egy alkalommal a költségvetési lehetőségek függvényében idősek napján, vagy advent időszakában támogatásban részesüljön.

Nem ugyanakkora keretből gazdálkodnak

Egy város és egy község önkormányzata igen eltérő költségvetéssel rendelkezik és az állam által nyújtott egy főre eső szociális normatíva is nagy különbségeket mutat. A keret összegének meghatározásakor különböző szempontokat vesznek figyelembe, mely alapján egy fejkvótát számít az állam. Egy kistelepülés fejkvótája általában jóval magasabb, mint egy városé. Ebből a keretből azonban valamennyi szociális feladat költségét (gyermekjóléti feladatok, családsegítő szolgálat, házi gondozás, települési támogatások, szociális tűzifa önerő része, szociális étkeztetés költségei) ki kell gazdálkodni. Ha marad a keretből, akkor általában abból nyújtanak más típusú, adható támogatást is az egyes önkormányzatok. Ilyen például az iskolakezdési vagy a szülési támogatás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!