forgalom

2020.10.12. 20:00

A pécsi közösségi közlekedést tenné zöldebbé a jobboldal

Komplex közlekedési csomagot tett le az asztalra városházi ellenzék, s bár már két hete szerették volna napirendre tűzni a kérdéskört, de a baloldal ezt akkor nem engedte. A városvezetés most külön sajtótájékoztatót tartott hasonló témában.

B. M.

Konstruktív ellenzéki javaslatcsomagot állított össze a nemzeti oldal annak érdekében, hogy Pécsen folytatódhassanak a fenntartható, környezetbarát közlekedés kialakítását célzó intézkedések.

A Városfejlesztési Bizottság által tárgyalandó dokumentumot Kővári János (ÖPE-KDNP) frakcióvezető jegyzi. Ebben javasolják, hogy Pécs is vegyen részt a kormány Zöld Busz Programjában és ezt hivatalosan is kérelmezzék.

Ezzel párhuzamosan azt is indítványozzák, hogy az önkormányzat a Pécsi Tudományegyetem, valamint kis- és középvállalkozások bevonásával dolgozza ki az e-buszok tesztvárosa projektet, így ha megfelelő pályázati lehetőség nyílik a későbbiekben, akkor erre Pécs is jelentkezzen be.

A belvárost lassan nyomasztó autósforgalom miatt indokolt az a nagyszabású terv is, hogy a keleti elkerülő utat a délnyugati elkerülővel összekössék a Hegedűs János -Tüskésréti út – Északmegyer dűlő – Füzes dűlő nyomvonalon. Ennek a munkának egy része már az előző városvezetés idején elkezdődött, és a 6-os út tehermentesítésével akár önálló buszsávot is ki lehetne alakítani. A nemzeti oldal javaslata szerint cél lenne az is, hogy P+R parkolókat hozzanak létre a buszpályaudvarok környezetében – a lehetséges helyszínek felmérését az illetékes szakmai szervekkel kezdeményezzék.

Kitérnek arra is, hogy a jelenlegi kerékpáros hálózat közlekedésbiztonsági fejlesztése után fontos lenne felülvizsgálni az e-bringarendszert, új kerékpárok beszerzését és dokkoló állomások telepítését a Budai vám, Patacs, Tüskésrét célterületek megközelítése érdekében is. A javaslatcsomagban szerepel az is, hogy a belváros forgalmi rendjét vizsgálják felül, hogy a sétálóutca védettsége, valamint a belvárosi üzletek, boltok, éttermek megközelíthetősége egymással összhangban legyen. A légszennyezettséggel leginkább érintett városrészekben alternatív zöldfelületek kialakítására is sort kellene keríteni – áll a javaslatban.

Utasszámlálás és közvéleménykutatás

Pécs baloldali alpolgármestere, Ruzsa Csaba úgy tartott hétfőn sajtótájékoztatót a városvezetés „közösségi közlekedéssel kapcsolatos jövőbeni terveiről és elképzeléseiről”, hogy említést sem tett arról, hogy a nemzeti oldal „Intézkedések Pécs fenntartható közlekedésének fejlesztése érdekében” címmel összeállított már egy javaslatcsomagot, sőt, ezt már az előző közgyűlésen szerették volna napirendre tűzni, de a baloldal ezt akkor nem engedte.

A tájékoztatón szó esett arról, hogy a városvezetés is szeretne részt venni a kormányzati Zöld Busz programon, csuklós e-buszokat is tesztelnének Pécsen, elektromos buszokat is vennének, valamint 15 buszra szerelnek fel utasszámlálásra alkalmas kamerákat – ez utóbbi projektet már korábban megkezdték. Kiderült, közvéleménykutatást kívánnak indítani azért, hogy képet kapjanak a pécsiek utazási szokásairól, megtudják, mi alapján választanák a közösségi közlekedés formáit azok, akik jelenleg még azt nem veszik igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!