Futás

2020.10.19. 07:00

Pécsről indultak, Kaposváron értek célba a rókaűző versenyzők

Huszonhatodik alkalommal rendezték meg szombaton a Rókaűzők váltófutóversenyt, mely Pécsről indult és Kaposváron volt az utolsó etapja. A 85 kilométeres útvonalon a Mecseken és a Zselicen át, 31 csapat vágott neki a táv teljesítésének.

Tóth Viktória

Már jóval a rajt előtt gyülekeztek a futók a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatala előtt, jó hangulatban zajlott itt a bemelegítés. Volt is mire felkészülni, a csapatoknak a maratonfutás kétszeresét, 85 kilométert kellett teljesíteniük.

 

A versenykiírás értelmében a 12 részre tagolt távot 4–12 fős vegyes csapatoknak kellett megtenniük, előbbiben minimum 1, utóbbiban legalább 4 hölgy részvételével. A csapatok hat kategóriában neveztek: négyfős csapatok, középiskolások, egyetemisták és egyetemi oktatók, amatőr futóklubok, munkahelyi társulások és vegyes csapatok mérték össze erejüket.

A rajt előtt Miseta Attila, a PTE rektora, Dulánszky Jenő sportért felelős kancellári megbízott, Ács Pongrác, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség elnökségének tagja és Péterffy Attila polgármester biztatta a futókat egy külön erre az eseményre készített, dizájnos rókás maszkban.

Pontban 9 órakor elindultak a versenyzők Pécs belvárosába, innen Orfű felé vették az irányt, majd Abaliget és Hetvehely következett. A Zselici Erdészetet elhagyva Tormáson át vezetett az út Baranyaszentgyörgyre majd Baranyajenőre. Gödre után megérkeztek Somogy megyébe, Szentbalázs és Sántos után értek a célba Kaposvár belvárosában, a város főterén a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar szolgáltatta a zenét a futók számára.

Annak érdekében, hogy a verseny ne nyúljon túlságosan hosszúra, az útvonalon újraindítási pontok voltak. Ezek közül a nézők számára az abaligeti és a gödrei volt a legizgalmasabb, ahol a teljes mezőny és sok szurkoló is jelen volt.

Figyeltek a jelenleg érvényes rendeletek betartására

A versenynek több különlegessége is volt. Újra meghirdették a Falkaversenyt. Egy „rókafalkát” három, azonos településről érkező csapat alkothatott, melyekből legalább az egyiknek középiskolásnak kellett lennie.

Az idei verseny további különlegessége volt, hogy a pandémia miatt az érvényes rendeletek betartása mellett, minél kevesebb kontaktszámmal, a futáson kívül kötelező maszkviseléssel és a megfelelő távolságtartással rendezték meg. A váltásnál és időmérésnél használt eszközöket előre fertőtlenítették, majd a használat után azonnal begyűjtötték. A verseny rendezői elkötelezettek a természet- és környezetvédelem területén, ezért Orfűtől Pécsig a mezőny az új kerékpárutat használta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!