karácsonyi műsor

2020.11.30. 19:12

Online rendezik meg idén a zenei előadásokat Komlón

Online rendezi meg az idei adventi zenés műsorokat a komlói Közösségek Háza – a járványügyi helyzetre tekintettel élő koncertek tartására nem nyílik lehetőség, ezért az interneten teszik közzé a hétvégére szánt, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakozást nyújtó koncerteket és előadásokat.

Wald Kata

Automatikusan generált description

Fotó: Löffler Péter

A Komlói Advent 2020 rendezvénysorozat idén, a járványügyi helyzetre tekintettel a Közösségek Háza internetes közösségi csatornáján lesz megtekinthető. Az intézmény megszervezte, hogy a zenekarok műsorát rögzíteni tudják és megadott időben – premierként – teszik azokat közzé. Közleményük szerint a sort most vasárnap, november 29-én Figura Ede kezdi szórakoztató műsorával, akit a Boja Zenekar követ. December 6-án, advent második vasárnapján Tamás Éva Játéktára és a Swing Ladies előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Ezt követően, december 13-án a Hangoló Gyermekszínházé és a Kacaj zenekaré lesz a főszerep. December 19-én az eddig hagyományosan a Városház téren megrendezett Civil Karácsony keretein belül a Him Singers-t és a Bayerkrainers Triót hallhatják a komlóiak. A Komlói Advent 2020 programsorozatot a Csurgó zenekar és a Vivat Bacchus koncertje zárja december 20-án.

A veszélyhelyzet végét követően pedig egy megújult Közösségek Háza várja majd a látogatókat – az átmeneti leállást kihasználva ugyanis felújításba kezdtek, amelynek során egy tágasabb, a kulturális életet jobban kiszolgáló kávéházat alakítanak ki az épületben. A mostani kávézó kis mérete miatt ugyanis hamar zsúfolttá vált, amikor nagyobb látogatottságú rendezvényt tartottak az intézményben. Ezen kívül kulturális indíttatású is fejlesztés – régi terv a Kányádi Sándor terem és a kávézó egybenyitása. Egy ilyen nagyszabású beruházásra szükség volt egy hosszabb leállásra, amelyre sajnos most sor került. Az új tér könnyűzenei koncerteknek, jazzműsoroknak, folklóresteknek is helyet ad majd, a terv szerint.

Bólyban fotókiállítást rendeznek az interneten

Miután a rendezvények elmaradnak, „Küldj egy fotót!” címmel fotópályázatot hirdetett a bólyi Erzsébet Vigadó, hogy valamilyen formában mégis együtt tudjanak lenni a városban lakók. Egyetlen kikötés: csak olyan fotót várnak, amely bólyi rendezvényen készült. Ebbe a kategóriába bármilyen közösségi program belefér: városi rendezvény, céges vacsora, családi-baráti program.

Például bomba-ugró verseny a bólyi uszodában, tánc egy hordó tetején valamelyik pincebuliban, focimeccs az utcán – azaz bármi, ahol együtt vannak a bólyiak. A képeket december 15-ig várják, ezekből az Erzsébet Vigadó internetes közösségi oldalán online kiállítást rendeznek. A lájkok száma dönt az első három helyezettről, a dobogósok díjazásban részesülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!