Oltalom

2021.01.06. 10:40

A madarak védelme a feladatuk

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja a tavalyi évben sem tétlenkedett, természetvédelmi munkájuk során számos eredményt értek el 2020-ban.

T. V.

Nemti, 2020. július 15. Molnár Márton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkéntese a partifecske (Riparia riparia) gyûrûzését mutatja be az érdeklõdõknek a Nógrád megyei Nemti közelében 2020. július 15-én. Magyarországon a vonuló madarak, köztük a fecskefajok száma jelentõsen csökken. A gyûrûzés segítségével lehetõség nyílik az állatok vonulásának vizsgálatára. MTI/Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A Madártani Egyesület információi alapján a Szigetvári Madármentő Állomás befogadóképességét újabb négy röpde felépítésével bővítették.

A tavalyi év során 127 madár került hozzájuk, melyek közül 92 példány a gondos ápolásnak köszönhetően visszanyerte szabadságát, ám sajnos 35 madár életét már nem tudták megmenteni. A szabadon engedett madarak közül 11 példány a fokozottan védett, 58 a védett, 23 pedig a nem védett kategóriába tartozott. Jelenleg 27 madarat gondoznak az állomáson.

Azt is megtudhattuk, hogy tavaly az egyesület kérésére az áramszolgáltató Kislippó határában és a drávafoki legelőn madárbaráttá alakította át azokat a távvezeték-szakaszokat, ahol korábban jelentős madárelhullásokat tapasztaltak.

– Ez a két térség a vércsevédelmi programunk fontos helyszíne, ahol most már nemcsak a vércsék, hanem a többi ragadozó madár is biztonságos pihenőhelyként használhatja az oszlopokat. Az ősz folyamán a megye legproblémásabb részein közös terepbejárásokon egyeztettük az áramszolgáltató szakembereivel a tennivalókat – fogalmaztak.

A betakarítási munkák után ismét terepbejárásokat végeztek a Kölked–Mohács–Nagynyárád térségében található távvezetékek nyomvonalain. A vizsgált szakaszokon csak elvétve találtak madártetemeket. A szükséges beavatkozások (pl. kiülőszerkezetek felszerelése, fészektartók kihelyezése) 2021-ben esedékesek.

Az egyesület arról is beszámolt, hogy a tavalyi költési időszakban a teljes megyére kiterjedően ismét elvégezték a fehér gólya és a vetési varjú fészkelőállományának felmérését. A gólyák esetében 199 pár fészekfoglalását figyelték meg, ami 6,4 százalékos növekedést jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!