Koronavírus Baranyában

2021.01.19. 14:00

Nehéz év áll a zenekarok mögött is

Az elmúlt évben igazán nehéz helyzetbe kerültek a zenekarok.

Tóth Viktória

A tavalyi év a járványhelyzet hatásai miatt a szigetvári Szívhúrosok zenekar tagjainak sem volt egyszerű. Míg korábban koncertjeik egymást követték, 2020-ban szinte alig léptek fel valahol. Tölgyesi Rita zenetanár, a zenekar egyik alapítója a tavalyi évvel kapcsolatban elmondta, hogy a 2020 januárra tervezett új évi koncertjüket elhalasztották tavaszra, ám közben a járvány elérte hazánkat, és a karantén miatt fel kellett függeszteniük a próbáikat.

– Elmaradt a Döde-emlékest a Kodály-központban, a népzenei koncertünk közösen az általános iskolák kórusaival és a Juhászok népi együttessel. Sajnos az erdélyi Pastorala Kamarakórus sem tudott eljönni hozzánk, így a velük tervezett augusztusi koncertek is elmaradtak – fogalmazott a hölgy.

Júliusban indultak újra a próbáik, és a szokásos, augusztusi sasréti szakmai táborukat meg tudták tartani. Két feladatot terveztek a táborra, ám végül könnyűzenei műsoruk és adventi előadásuk is elmaradt.

A szigetvári Zrínyi Napok rendezvényeit még meg lehetett tartani, ahol a Szívhúrosok is fellépett egy koncert erejéig.

– Ezen a koncerten hallhatta a közönség Szigetvár első zongoráját, melyet zongorista tanítványaim szólaltattak meg először – zárta le végül a beszámolót Tölgyesi Rita.

Remekeltek az online zenei versenyen

A Szívhúrosok a karanténidőszakban sem unatkoztak, mint megtudtuk, tavasszal beneveztek egy online nemzetközi zenei versenybe, ahol első díjat nyert a zenekar Bach F-moll zongoraversenyének 2.1. tételével. Készítettek karaténvideót is, ahol a zenekar egykori másik alapítója, Gersy Károly Ostinato című művét játszották. A felvételt az immár elhunyt művész fia, Gersy Benedek készítette. Ő napjainkban Tölgyesi Ritával együtt vezeti már a zenekart. A zenetanárnő a jelenlegi helyzettel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a Szívhúrosok november óta sajnos újra nem tudnak próbálni, így tervezni is nagyon nehéz, ám bizakodóak a jövőt illetően.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!