Nyitás előtt

2021.04.22. 17:30

A csőd szélén táncolnak az éttermek, a kávézók

A pécsi éttermek, kávézók és kocsmák közül több egység bezárt a világjárvány és a korlátozások miatt, és nem tudni, hogy valaha kinyitnak-e.

Palotás Péter (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt napokban munkások jelentek meg a nagy múlttal rendelkező, de hosszú ideje zárva tartó egykori Iparos Kisvendéglőnél. Bár többen azt feltételezték, esetleg hamarosan újra kinyit az étterem, úgy tudjuk, az azóta már véget ért felújítás után el szeretnék adni a helyiséget.

Szintén nem üzemel már a Cellárium étterem, az egyik ingatlanközvetítő honlapján pedig jelenleg is elérhető hirdetés szerint a tulajdonosok bérlésre kínálják az Aranykacsát. Utóbbi esetében bizakodásra ad okot a jövőt illetően, hogy új munkatársak jelentkezését várják.

Már a koronavírus-járvány berobbanása előtt is bajban volt a pécsi éttermek, kávézók és kocsmák egy jelentős része, amelyre jó példa, hogy évekkel ezelőtt bezártak jól ismert helyek, mint például a kertvárosi Szomjas Tüzér vagy a belvárosi Café Zacc. A vírus miatt bevezetett korlátozások következtében a vendéglátással foglalkozó vállalkozások érthetően nehéz helyzetbe kerültek, komoly veszteségeket kellett elkönyvelniük. Azok az éttermek, amelyek megtehették, átálltak az elviteles rendszerre és a házhoz szállításra.

A szektor nagyrészt azért tudta elkerülni a teljes csődöt, mert a kormány bértámogatást nyújtott a cégeknek, valamint állami forrásból népszerűsítették az ételrendelést. Szintén nagy segítség, hogy a vendéglátással foglalkozó vállalkozásoknak nem kell bérleti díjat fizetniük az állami vagy helyi önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek esetében. A gyakorlatilag csak italokat árusító helyek nem tehettek mást, mint bezártak.

Radzik-Bősz Marcell, a Jókai téren található Vödör Café üzemeltetője lapunknak úgy nyilatkozott, túlélni csak költségcsökkentéssel lehet. A konkrétumokról szólva elmondta, a nem használt elek­t­romos eszközök kihúzásával, a televízió- és internetszolgáltatás lemondásával, illetve végső esetben a munkavállalók óraszámának vagy bérének csökkentésével érhet el megtakarítást egy vendéglátóhely.

A szektor egy része hamarosan egy kis levegőhöz jut, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis nemrég bejelentette, hogy 3,5 millió beoltott után újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és úgynevezett teraszdíjat sem kell fizetniük. Az egyik pécsi étteremben pincérként dolgozó hölgy név nélkül azt mondta munkatársunknak, a „huszonnegyedik órában„ fogadhatnak ismét vendégeket. A munkaadója, és tudomása szerint más helyi cégek is a csőd szélén táncolnak. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke vasárnap az M1 televíziónak arról beszélt, a hét végére mindenhol biztonságosan újra lehet nyitni a teraszokat. Ha pedig jó idő lesz – tette hozzá -, nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!