Postabontás

2021.04.22. 15:45

Olvasói panasz: a vonalas telefonon van mit javítani

bama.hu

A járvány következtében arra kényszerültünk egy barátommal, hogy miután mindketten jóval túl a nyolcvanon és egyedül vagyunk, naponta, meghatározott időpontban felhívjuk egymást és bejelentkezünk, hogy történt-e valami rendkívüli esemény az egészségi állapotunkban.

Ez a dolog jól működött, egészen a közeli napokig. A szokásos, meghatározott időpontban bejelentkezett egy másik ismerősöm, és figyelmeztetésem ellenére egy hosszú monológban mondta el az őt ért sérelmeket.

A probléma itt jelentkezett. A telefonom ugyanis nem a foglaltsági jelet közvetítette, hanem egy gépi hang arra figyelmeztette a hogylétem felől naponta érdeklődő barátomat, hogy nem vagyok elérhető és hagyjon üzenetet. (Ez többször is megismétlődött.)

Végül a barátom kénytelen volt riasztani a távol élő családtagjaimat, hogy valami baj van a papával, mert nem jelentkezik. Rögtön otthagyva munkahelyet stb., azonnal elindultak a felkeresésemre. Megnyugodva vették tudomásul, hogy a barát riasztása tévesnek bizonyult. Felmerülhet a gondolat, hogy hol van itt a szolgáltató felelőssége? Azt már szerencsére sikerült elérni – a hatóságoknál sokasodó panaszok eredményeként –, hogy a szolgáltató sokszor fél óráig tartó várakoztatását néhány percre korlátozták.

Talán arra is van remény, hogy a telefonhívás ne három-négy kicsengés után szűnjön meg, illetve, hogy ha foglalt a vonal, akkor a készülék azt is jelezze, ne pedig azt, hogy a hívott fél nem érhető el.

Név és cím

a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!