Térhódítás

2021.05.18. 19:57

Újabb MSZP-seket ültettek fontos helyekre Pécsen

Az MSZP tovább folytatja a térhódítását a pécsi önkormányzat berkein belül: ezúttal a szocialista párt volt pécsi elnökét, képviselőjét javasolták a Tüke Busz Zrt. igazgatóságába a keddi konzultáción a képviselők, miközben a párt jelenlegi városi elnöke, Csaba István pedig újabb bizottsági helyet kaphat.

Bóka Máté

Fotó: Laufer László

A közgyűlés helyett működő keddi városi konzultáción is kiderült, hogy „az MSZP saját vagyonának tekinti Pécs város közjavait, ennek elosztásához minden fontos pozícióba saját pártja embereit ülteti, akik busás összegekért nem a köz javát, hanem a pártjuk érdekeit szolgálják” – fogalmazott Kővári János, ÖPE-KDNP frakcióvezetője abban a közleményben, amelyben a Tüke Busz Zrt. új igazgatósági tagjának javasolt MSZP-s Gulyás Emil kapcsán adott ki.

A Pécsen zálogházasként is ismert, meglehetősen vagyonos Gulyást azért nevezhetik ki a céghez, mert Vida János, a Pétáv Kft. igazgatója más elfoglaltságai miatt kérte a visszahívását. Gulyás pozícióját azzal indokolták, hogy így a három fős igazgatóságban egy jogi végzettséggel is rendelkező személy is lenne.

De nemcsak Gulyás örülhet az újabb önkormányzati pozíciónak: az MSZP-s Tóth Bertalan emberének tartott, a párt tavaly ősszel kinevezett megyei elnöke, Csaba István megkaphatja az alpolgármesterré kinevezett, szintén MSZP-s Nyőgéri Lajos korábbi gazdasági bizottsági helyét, holott azt a koalíción belül DK-s, momentumos, jobbikos képviselő is betölthette volna.

Kővári János emlékeztetett arra is, hogy „az MSZP amellett hogy a függetlennek mondott polgármestert és alpolgármester jelölte, később még egy alpolgármestert, bizottsági elnököket, hivatali vezetőket és cégvezetőket nevezett ki saját párta, a családjaik tagjaiból és üzlettársaikból”. Szerinte, a város ingatlanvagyonát hitbizományként a nekik kedves üzleti köröknek tartják fenn: a Mandulás kemping után a vidámpark területét, a Bóbita Bábszínház épületét vagy épp a málomi kutyafuttatót is a pécsiek szándékait figyelmen kívül hagyva akarják értékesíteni.

Úgy látja, a választók aligha erre adtak felhatalmazást nekik, és ezt a saját koalíciós társaik is jelzik ellenszavazataikkal, lakossági ellenállással, ultimátummal. „Ideje lesz ennek véget vetni, mert a szocialisták Pécset még elárverezik a végén” – fogalmazott.

Jegyzetünket a témában ide kattintva olvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!