Jótett helyébe jót várj

2021.06.09. 08:29

A motorosok meghálálták a Vaklufis jótékonyságát

Motorra pattant a Vaklufis, persze a lehető legbiztonságosabb körülmények között. A Siklósi Motoros Team tagjai gondolták úgy, hogy megajándékozzák Lakatos Norbertet, a kisharsányi Vaklufist egy motorozással.

Zs. K.

– Hallottuk, hogy a Hősök vagytok! kampány keretében elért nyereményét a beteg gyerekekre fordította, miközben neki is nehézségei voltak a járványhelyzet alatt. Úgy gondoltuk, hogy felajánlunk neki egy olyan élményt, amelyben látásvesztése miatt már nem lehet része – mondta Magyar János, a motoros team tagja. Hozzátette, több motoros kísérte őket, hogy a hangok is élményt adjanak, hiszen lakatos Norbert most a hallására épít.

A motoros team egyébként folyamatosan kap alapítványoktól meghívást, rászoruló gyerekekhez járnak motoroztatni, ebből kifolyólag a biztonságra is sokkal jobban odafigyelnek. Norberttel is megbeszélték, hogy probléma esetén jobb kézzel jelezzen, és félreállnak, ha pedig minden rendben van, akkor a bal kezével jelezzen a gyakorlott motorosnak.

– Egy szép nagy kört tettünk vasárnap, bár pont esett az eső, ennek ellenére nagyszerű élmény volt – mondta Lakatos Norbert. A Vaklufis elárulta, mielőtt elvesztette a látását, azelőtt jelentkezett be nagymotoros vizsgára. A motorozás mellett a villányi Hétfogás Fogadó felajánlásának köszönhetően egy kétszemélyes vacsorameghívást is kapott a közelgő születésnapja alkalmából.

A Vaklufis a járványhelyzet miatti kényszerpihenő után újra dolgozik, volt már gyereknapon, és érzékenyítő foglalkozásokra is hívják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!