A rajz repítette Japánig a világjáró mohácsi lányt

– Mikor kezdtél el rajzolni?

– Már nagyon korán megmutatkozott nálam a rajz iránti szeretetem és érdeklődésem. Valószínűleg a szüleimtől örököltem az affinitásomat iránta. Legelőször egy óvodás rajzommal értem el helyezést, ezután elkezdtem hobbiként rajzolgatni. Majd jártam Bosnyák Mihályhoz, Tatai Tiborhoz, Magyarné Manga Anetthez és Németh Andreához is rajzolni.

– Milyen díjakat, helyezéseket sikerült bezsebelned eddig?

– Szám szerint meg sem tudom mondani. Rengeteg versenyen vettem részt, illetve volt kiállításom is a rajzkörrel. Magyarországon belül nagyon sok helyezésem volt, de nyertem helyezéseket a világ több pontján is. Az egyik ilyen az UNEP által meghirdetett pályázat volt, amelyen Európa-elsőként végeztem. Ezáltal juthattam el Kenyába, ami hatalmas élmény volt. A másik pedig egyértelműen a TOYOTA Rajzverseny volt, amelynek köszönhetően egy hetet tölthettem Japánban.

– Ahol a nyelvet olyannyira megszeretted, hogy szépen lassan elkezdted elsajátítani.

– Így van. Egy animációs múzeumi látogatás során rádöbbentem, hogy kiskoromban mennyire is szerettem ezeket az animációs meséket, filmeket. Miután hazautaztam, elkezdtem animéket nézni, az évek során pedig egyre jobban rám ragadt a nyelv. Eleinte magamtól tanulgattam, majd felkerestünk egy tanárt, mára pedig egy N3-as nemzetközi japán nyelvvizsgával rendelkezem.

– Mit köszönhetsz a Japánban töltött időnek?

– A cserediákprogram óriási pluszt adott hozzá az életemhez. Többek között annak az időszaknak köszönhetem, hogy most Hollandiában lehetek, ez indította be az egész folyamatot. Ugyanis, ha nem mentem volna ki akkor külföldre, most nem lenne ilyen jó az angolom, és nem szeretnék ennyire világot látni.

– Miért nem oda mentél továbbtanulni?

– Az volt a terv, hogy Japánba megyek egyetemre, ám európaiként nem olyan könnyű oda bejutni, egy tesztet kell írni hozzá Budapesten. Végül feladtam, hogy Japánba megyek. Végül jelentkeztem Dániába, és három-négy hollandiai egyetemre. Aztán felvettek oda, ahova a legjobban szerettem volna menni, nemzetközi kommunikációs menedzser szakon tanulok jelenleg.

– A rajz fel sem merült a továbbtanulásnál?

– Nem, egyáltalán nem. Én nem tartom magamat nagy tehetségnek, elismerem, van hozzá némi talentumom, de sokszor csak jó időben voltam jó helyen. A rajzolás megmaradt hobbimnak. Az egyetem mellett nincs is időm rá, de órák közben a tankönyvek oldalaira mindig firkálgatok.

– Mi a helyzet az országokkal, ahol éltél az elmúlt években?

– Tizenöt évesen utaztam ki Japánba, ez az időszak igen meghatározó volt az életemben, ekkor kezdtem el megismerni önmagamat. Az ott töltött idő a személyiségem megformálására volt nagyon jó. Fura kimondani, de úgy érzem, akkor nőttem fel igazán.

– Mi a terved a jövőre nézve?

– Nagyon szeretek utazni, ezért olyan munkát szeretnék, ami lehetővé teszi ezt. Olyan a személyiségem, hogy nem tudok sokáig meglenni egy helyen. Lehetségesnek látom, hogy Hollandiában, esetleg Dániában telepedek majd le egyszer, de Japánban, Hongkongban vagy Ausztráliában is el tudnám képzelni magamat.

– Mely élettapasztalat az, amit egy életen át meg akarsz őrizni?

– Az életben soha senki sem fog neked segíteni, magadért kell kiállnod.