Olgi néni a diákjai lelkét, szívét is ápolta

– Mi szél hozta Magyarországra?

– 1989 augusztus 20-án járunk, az akkor tizennégy éves fiúnknak protézisre volt szüksége. Így indultunk el a nagyvilágba.

– Egy régebbi beszélgetésünk során elmondta, sok nehézséggel kellett megküzdenie. Ez a döntés is ezek közé tartozott?

– Megegyeztünk a férjemmel, hogy ő és a fiúnk Magyarországra jönnek, én pedig visszamegyek Romániába. Úgy éreztem, nem tudok szembenézni annyi gyerek tekintetével, hogy az első lehetőséget megragadom, és mint a süllyedő hajóból a mentőcsónakba ugrom én is. Lekísértem őket Komáromig, elbúcsúztunk. Egyszer csak megszólalt a fiam: „Édesanyám, visszajöttem érted a határtól. Nem tudtam átmenni nélküled, tudod, hogy szükségem van rád.” Összetalálkozott a tekintetünk. Elerőtlenedtem, és tudtam, ha visszamegyek, nem vagyok jó anya a gyerekemnek, ha elmegyek vele, anya maradok és mindenki másnak hátat fordítok.

– Minek a hatására döntött úgy, hogy tanítani szeretne?

- A példa előttem volt, többek között a magyartanárnőm, Haltrichné dr. Osváth Sára. Általa ismerkedhettem meg nagyon sok íróval. Az iskolámban minden tanár nagy tudással rendelkező, hihetetlen aurájú egyéniség és óriási példa volt.

– Tekint valamire mérföldkőként a pályafutása során?

– Úgy gondolom, az egész egyetlen nagy folyamat, tanulás volt.

– Mi az, amit leginkább megtanult?

– Megtanultam, hogy az asztalra le kell tenni eredményeket, különben sehol nem leszek.

– Az élet pedig sok mindenre megtanította. Milyen gyermekkori emlékei vannak, mint erdélyi magyarnak?

– Ötéves voltam, amikor kulákosították a szüleimet. Megállt a fekete autó, tudtam, hogy attól félni kell. A lakásunkat államosították, minket pedig kényszerlakhelyre vittek. Így kerültünk Görgényüvegcsűrre. Majd két év múlva Szászrégenbe költöztünk, ahol le is horgonyoztunk.

– Az édesapját börtönbüntetésre ítélték. Mi okból történt ez?

– Akkoriban a faluban egy embernek volt rádiója, városokban néhánynak, közéjük tartozott édesapám is. Sötétedés után jöttek hozzánk az emberek hallgatni a híreket. Ezért tíz évre ítélték 1958-ban, azonban élmunkás volt a börtönben, így 1965-ben kiengedték. Komoly idők voltak, de én ebből erőt merítettem.

– Szüksége is volt erre az erőre, hiszen a magyarországi áttelepüléskor újabb kihívások vártak önökre. Miért pont Pécsre esett a választásuk?

– Először Győrbe mentünk, onnan jöttünk Pécsre ismerősökhöz. De hamar rádöbbentem, hogy önmagunkon kívül másra nem számíthatunk.

– Hogyan indult el a pályafutása mint előadóművész, mint tanár?

– Előadói esteket tartottam az országban itt-ott. 1989-ben Kémesen napközis nevelő lettem, esténként pedig a pécsi egyetemen határon túli magyar irodalmat tanítottam, amely hatalmas sikernek örvendett. Érzelmileg annyira mozgósítottam a diákokat, hogy el is mentek Erdélybe. Majd meghirdettek a Babitsban egy magyartanári állást. Én pedig kíváncsi voltam arra, hogy ismeretlenül a hétköznapokban hogyan fogadnak egy határon túli magyartanárt.

– Miként álmodta meg a pódiumot?

– Ez előadó-művészet, lényegében működhet csoportosan, egyedül, egy-két szereplős drámával, monodrámaként. Úgy gondoltam, ilyen még nincs itt, és legyen. Végül ráharaptak a szakkörre. Azt szeretném, hogy ez a műfaj ne egy szűk kasztrendszerbe tömörüljön.

– Mit gondol, meghozta a sok erőfeszítés és áldozatos munka a gyümölcsét?

– Nem tudom. De az, hogy látom az egykori diákokat a színpadon, eljönnek meglátogatni, felhívnak a névnapomon, az hihetetlen erőt ad. Ez sok mindent jelent számomra. Én úgy érzem, elvégeztem a feladatomat, felvirágoztattam egy szakkört, nem akármilyen szinten, a diákjaimmal dolgoztam, amennyit tudtam, ennek köszönhetően pedig egy nagy családdá váltunk.

– Sok szép évet és emléket tudhat maga mögött. Hogy gondol vissza rájuk?

– Van mibe kapaszkodnom, és sokszor kell is.

Tovább szeretné adni a tudást és az értéket

Szász-Kolumbán Olga az erdélyi Gyergyószárhegyen született, 1989-ben települt át az anyaországba, ahol azt a tudást és értéket szeretné átadni diákjainak, amit ő is kapott az egykori tanáraitól. Ahogy diákjai nevezik, Olgi néni a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium magyartanára volt, számos fiatalban fedezte fel az elmúlt évtizedekben a tehetséget.