fontos!

2021.07.21. 17:30

Szűrőbuszok járják a megye falvait idén is, tervszerűen zajlik az egészségvédő program

Idén is helybe viszik a szűrővizsgálatokat – a Baranya Megyei Kormányhivatal koordinációjában zajló programmal cél, hogy a kisebb településen élők számára is elérhető közelségben legyen lehetőség a különféle betegségek megelőzése szempontjából kiemelkedően fontos szűrések elvégzésére.

Wald Kata

Idén is elérhetők a szervezett népegészségügyi célú szűrővizsgálatok a szűrőközpontoktól távol eső falvakban élők számára is – a Baranya Megyei Kormányhivatal koordinációja mellett ezen a nyáron is folytatódik megyénkben a Nemzeti Népegészségügyi Központ „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” elnevezésű programja, amelyen ezúttal nyolc baranyai település lakosai vehetnek részt.

A buszok július elején már jártak Drávafokon, Gilvánfán és Cserdiben, körútjukat július végén Zádor, Patapoklosi, Somogyapáti, Somogyhatvan településeken folytatják, majd szeptemberben Véméndet keresik fel. – Az érintett településeken élőknek érdemes kihasználni a lehetőséget, hogy hosszabb utazás, várakozás nélkül, helyben részt vegyenek az egészségiállapot-felmérésen, és – ha ez a vizsgálatok alapján indokolt – mielőbb megkezdhessék a javasolt terápiát – hívta fel a figyelmet a Baranya Megyei Kormányhivatal. A kiszűrt lakosok szakszerű iránymutatást kapnak mindazon további lehetőségekről, amelyeket már az egészségügyi ellátórendszeren belül vehetnek igénybe.

A szűrőprogramban részt vevő településekre három vizsgálóbusz érkezik: az elsőben az állapotfelmérés, valamint a szív-érrendszeri rizikófaktorok szűrése történik meg, a másik két buszban pedig az első vizsgálatok alapján veszélyeztetettnek minősültek kardiológiai szakorvosi, szájüregi, illetve a nők esetében méhnyakszűrése zajlik.

Tavaly nyáron Drávaiványiban és Piskón járt a szűrőbusz – akkor a két faluból és a környező településekről több százan éltek a lehetőséggel és kérték a vizsgálatok elvégzését.

A Nemzeti Népegészségügyi Stratégia célja az egészségtudatosság erősítése és a megelőzés népszerűsítése. A buszokban egyéni tanácsadással is várják az érdeklődőket: többek közt melanoma kockázatcsökkentésében, a dohányzásról való leszokásban, a drogprevencióban adnak segítséget a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!