móka és kacagás

2021.07.10. 07:00

Támogatják a diákok nyári táboroztatását az önkormányzatok

A Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával életre szóló nyári élményben lehetett része minden görcsönyi gyermeknek, akik izgalmas programokon vehettek részt a hét folyamán az orfűi diáktáborban.

Fodor Szabina

Fotó: Laufer László

Életre szóló nyári élményben lehetett része megannyi baranyai gyermeknek. Már javában telnek a nyári napok, a gyerekek számára pedig minden évben igyekeznek olyan kikapcsolódási lehetőséget biztosítani, melyekre évek múltán is szép emlékként gondolhatnak vissza. A Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával mosolygós iskolások lepték el az orfűi diáktábort.

Csaknem harminc gyerek vett részt a programokon

Az idei egyhetes nemzetiségi és művészeti táborban összesen huszonnyolc 7–14 éves gyermek vett részt. A foglalkozásokat a Görcsönyi Általános Iskola lelkes pedagógusai vezették. A gyerekek bepillantást nyerhettek a sváb táncok világába, selyemfestéssel, kosárfonással ismerkedhettek meg és készíthették el saját kosárkáikat, de természetesen a szabad programok, mint az orfűi strandolás és sárkányhajózás sem maradt ki az élmények sorából.

– A tavalyi évben már megszerveztük a tábort, akkor is nagy sikere volt, de az idei évben is úgy döntöttünk, hogy Görcsöny, Ócsárd, Regenye, Szőke települések finanszírozásával megvalósítjuk a programot, ezáltal a gyerekek minőségi kikapcsolódást vehetnek igénybe a nyár folyamán – mondta el Görcsöny polgármestere, Kőszegi Tamás.

A tábor közös finanszírozásban valósult meg, melyről a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, dr. Őri László is mesélt. – Az elmúlt egy-másfél év sok tekintetben a bezártságról szólt, amely mindannyiunkat megviselt, a gyerekeket is. Fontosnak tartom, hogy a diákok számára valamit azokból a közösségi élményekből, melyekből az elmúlt egy, másfél évben kimaradtak, vissza tudjunk adni. A kormány minden korábbinál nagyobb támogatást biztosított az országos gyermektáborok megszervezésére, így több mint 195 ezer magyar gyermek táboroztatására nyílik lehetőség. Fontosnak tartottuk, hogy ezt a kormányzati vállalást itt a megyében is kiegészítsük, hiszen vannak kistelepülések, ahol igényelték a gyerekek, hogy a lakóhelytől nem messze, egy kis közösséget újra megélve, csodálatos környezetben tudjanak eltölteni egy hetet. Görcsönnyel abban állapodtunk meg, hogy a megyei önkormányzat 200 ezer forinttal támogatja ezt a programot, hogy a görcsönyi gyermekeknek biztosítsunk egyhetes kikapcsolódást, pihenést az orfűi diáktáborban.

– A görcsönyi önkormányzat összesen több mint egymillió forinttal járult hozzá a tábor sikeres lebonyolításához, a regenyei kisebbségi önkormányzat, illetve a görcsönyi német kisebbségi önkormányzat is további 200-200 ezer forinttal járult hozzá a szervezéshez – mondta el Kőszegi Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!