Újra fortyog az Ördögkatlan: a programokon mindenki töltekezni akar

Az első nap mindig lightosabb, mert nemigen akad még színházi bemutató, csak késő délután indulnak a koncertek, s módjával nyílnak a kiállítások is. Mindemellett a telt házas táblát rögtön ki lehetett volna akasztani a falu elején. A programok egyelőre Beremenden és Nagyharsányban sorjáztak, s a továbbiakban az országban is páratlan panorámájú Vylyan terasz kapcsolódik majd be, valamint a szoborpark, Villánykövesd és Palkonyán a Mokos pince.

Szóval több ezer ember grasszált már az első nap is Nagyharsányban, s várhatóan ez a szám nőni fog. Ugyanis ide töltekezni járnak az emberek. Nem egyszerűen szórakozni, élvezni a kultúra ínyenc alkotásait, hanem feltölteni a lemerült elemeket lelkileg, érzelmileg, szellemileg. Márpedig a pandémia lenullázta mindenkinek a tartalékait, így láthatóan újult erővel vetette bele magát a művészetkedvelők többsége a Katlan kínálatába. Mindenesetre a hangolást a karszalagra várakozók hosszú sora közvetlenül élvezhette, mert a jegysátrakkal átellenben az Árokpart Bár első fellépője a tiszta lánybanda pécsi Rokokó Rosé volt, s daluk betöltötte a teret.

– Többen is megkérdezték tőlem, hogy nem fogunk új védnököket választani? Hiszen nincs már köztünk sem Cseh Tamás, sem Törőcsik Mari – számolt be a megnyitón a Narancsligetben Bérczes László, a fesztivál főszervezője. – Nos, nem tervezzük, mert ők mindig itt lesznek közöttünk.

Olyannyira, hogy Beck Zoli és Szűcs Krisztián ezúttal is egy rendkívüli Cseh Tamás-emlékesttel készülnek. Erről Beck Zoli így összegzett: – felhívott telefonon Csengey Dénes fia, Balázs, hogy édesapja hagyatékát rendezgeti, és rengeteg Polimer kazettát talált apja és Cseh Tamás hangjával, sosem hallott daltöredékekkel. Hát beleköltöztünk ebbe a hanganyagba, s ami született, azt fogjuk bemutatni augusztus 5-én a Szoborparkban Másnap („És mi most itt vagyunk”) – In memoriam Csengey Dénes címmel. Majd nyomatékul egy hamisíthatatlan Cseh Tamás hangulatú számot megelőlegezett belőle a megnyitó közönségének.

Az Ördögkatlanban azt kedvelem, hogy rengeteg a kísérleti próbálkozás, a formabontó elem, de abban nagyon egy minden műsor, hogy nem csupán kiszólnak időnként a pódiumról a közönségnek, hanem az első pillanattól kezdve mindenki részese a műsornak. Ennek szellemében csordogált, vagy inkább morajlott az első nap is ezt követően ugyanitt Oláh Ibolyával, aki Törőcsik Marira emlékeztette az egybegyűlteket, hiszen a színésznő korábban úgy fogalmazott róla: „ritka művészi jelenség, mert a személyisége és maga a szerep egy és ugyanaz”.

Kicsit arrébb, az Aralica kertben pedig a lélek kapott gyógyírt. Erről a kertről érdemes megjegyezni, hogy (legalábbis az én olvasatomban) Gül Baba kertje lehetett ehhez hasonló. Ebben a békés, természetes környezetben vadonatúj akció indult, az Offlájn Rezervátum (ahol az „onlájn” létben megfáradt képességeinket gyengéden újjáélesztik). Hát itt az első indián bölcselő az egykori Kistehén zenekart alapító Kollár-Klemencz László volt, aki írásaiból, dalaiból hozott átvezető összeállítást.

Számomra azonban az első nap szenzációját a The Qualitons fellépése jelentette. Külön öröm volt, hogy egyik meghatározó muzsikusa pécsi származású, a Zeneakadémiát végzett billentyűs Menyhei Ádám. A csapat vokálisan, hangeffektekben és szaggatott gitárszólóival, kiemelkedő énekesével gyakorlatilag újraértelmezte a dallamos progresszív rockot, és a hazai popbandák alapharmóniáihoz szokott igényes közönségnek olyan revelációt hozott, mint amit a Cream teremtett a hatvanas, vagy a King Crimson a hetvenes évek elején a beat­zene rajongóinak. Ezután már azon is csak mosolygott az ember, hogy a focipálya nagykoncertjét, Szabó Balázs Bandájának műsorát rendesen eláztatta az eső.