A kádárok fellegvára volt Mecseknádasd (galéria)

Vannak olyan szakmák, amelyeket már a nyolcvanas években alig művelt egy-két ember. Lapunk abban az időben felkutatta Pécs legidősebb hordókészítőjét, Ágasvári Mihályt, aki nemcsak az életéről mesélt, hanem elárulta, miként készülnek a legjobb hordók, illetve a szakma rejtelmeit is feltárta olvasóink előtt.

Zs. J.

Az abroncsok igazításához szükség volt az üllőre is

Fotó: L. L.

Mint a kádármester elmondta, ez a mesterség nem a legkönnyebb szakmák közé tartozott, kellett hozzá erő, odafigyelés, türelem, precizitás. A hordókészítés első lépcsőfoka a megfelelő alapanyag kiválasztása. A legjobb hordók tölgyfából készültek. Korábban a kádár maga választotta ki az erdőben a fát, melyet aztán kivágták, és kezdődhetett a munka. Az új hordók, ha jól készítették el és kezelték, több évtizedig is alkalmas volt a bortárolásra.

Baranya fában mindig gazdag volt, és mivel szőlő is termet bőségesen, így a kádármesterségnek nagy hagyománya volt a megyében, ami apáról fiúra szált. Az egyik ilyen központ a 20. század elején Mecseknádasd környékén alakult ki. Az 1930-as években egyes beszámolók szerint 80–90 kádármester dolgozott a településen.

A kádármesterségnek nagy hagyománya volt Baranya megyében

Abban az időben sehol nem volt ennyi kádár Magyarországon, talán Budafokot leszámítva, mint Mecseknádasdon. Elmondható, ez a mesterség ebben az időszakban élte fénykorát a településen.

Az évek tova szálltak, és a kádármesterség háttérbe szorult. Ma már elmondható, még azokban a falvakban sincs utánpótlás, ahol nagy hagyománya volt a hordókészítésnek, ahol korábban apáról fiúra szállt a mesterség.