gyűjtést szerveztek

2021.10.11. 18:58

Adománnyal segítették a jégverés áldozatait Sellyén

Tárgyi és pénzügyi juttatásokat is kaptak a jégverés károsultjai ma délután Sellyén. A tartós élelmiszerektől kezdve, egészen az iskolai tanszereken át érkeztek adományok a bajbajutottak számára.

Móga R.

20210710 Sellye Jégeső és viharkárok az Ormánságban. Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

A vihar rengeteg rengeteg autót és épületet tett tönkre, ráadásul számos családnak veszélybe került a lakhatása. Ezt követően a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat is gyűjtést indított a baranyai jégvihar károsultjainak.

– A katasztrófa kapcsán, most ezt a gyűjtést gondoltuk, ami így is elhúzódott több hónapig – mondta a sikeres gyűjtést követően Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár. – A kollégáim közül mindenki nyitottságát fejezte ki arra, hogy ha valaki bajba jut, akkor segítsünk ha tudunk.

A károsultak október 10-ig igényelhették a segítséget. A Sellyei Egészségfejlesztési Iroda dolgozói lesznek azok, akik majd az adományokat eljuttatják a rászorultaknak. Az EFI szakmai vezetője és addiktológiai konzultánsa fogja a támogatásokat felosztani, továbbá segít kézbesíteni a kérvényezők számára.

– Nagyon hálás az egész térség, hogy a legnehezebb helyzetben is gondolt ránk az Emberi Erőforrások Minisztériuma – hálálkodott Nagy Attila, Sellye város polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!