madármegfigyelési nap

2021.10.20. 08:03

Nem indult el Afrikába egy baranyai gólyapár

Jól szerepelt Magyarország az októberi európai madármegfigyelő napon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több éve vesz részt az Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi programban, idén hazánk két kategóriában lett dobogós, a résztvevők számában (5415 fő) első, míg a rendezvényhelyszínek számában (195) második helyezést ért el.

Zs. J.

– Baranyában két helyszínen vehettek részt a programon a madármegfigyelők, Sumonyban a Madárvonulás-kutató Állomáson és a csertői halastónál. Az idei baranyai tapasztalatokról elmondható, hogy összesen 115 madárfaj, 35 ezer példányát számlálta össze 132 megfigyelőnk – közölte lapunk megkeresésére Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportjának alelnöke.

A baranyai eseményen főleg gyermekes családok vettek részt. A kicsik számára nagy élmény volt, hogy közelről figyelhették meg a madarakat, illetve több dolgot is megtudtak róluk. A magyar sikerekről Bank László elmondta, hogy olyan országokat utasítottunk magunk mögé, amelyek területe többszöröse Magyarországnak. Példaértékűnek nevezte a magyar madártani egyesületek mozgósító erejét, igaz, az is befolyásolja egy-egy ország résztvevőinek számát, hogy milyen az időjárás. Ha szép, kellemes az idő, mint most volt nálunk október elején, jóval többen mennek ki a szabadba, mint mikor hűvös, esős idő vár a madármegfigyelőkre. Azt is megtudtuk, miért október elején tartják az európai madárvédelmi szervezetek a megfigyelőnapot, ugyanis ilyenkor intenzív a madárvonulás, olyan példányok is megfigyelhetők, amelyek egyébként nem jellemzőek egy-egy területre.

Pár éve figyeltek fel arra a jelenségre is, hogy a téli hónapokban is egyre több gólya marad Magyarországon, és nem tart társaikkal. A megyéből idén már egy ilyen bejelentés érkezett, Somogy és Baranya határán találtak egy gólyapárt. Ezek a madarak nem vállalták a fárasztó utat Afrikába, túl gyengék voltak a hosszú repüléshez, ezért inkában el sem indultak. Most olyan területet keresnek maguknak, ahol bőséges táplálékot találnak a téli időszakban is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!