Hiányolják a zebrát

2021.10.21. 07:00

Nem mondják el, hol lesznek az új gyalogátkelőhelyek

Meglehetősen furcsán kommunikál a pécsi városháza a zebratelepítési projektjéről, a helyszínek nagy részéről ugyanis hallgatnak az illetékesek.

Vizvári Soma

Fotó: Laufer László

Néhány helyszínt leszámítva továbbra sem tudni, hogy hova fog telepíteni a városvezetés zebrákat az elkövetkező két évben.

Ismert, a városvezetés ígérete szerint 2023-ig harmincnégy új zebrát raknak le Pécsen. Legutóbbi közleményükben viszont csak annyit árultak el, hogy az első ütemben hol akarnak új gyalogosátkelőket létesíteni, a második, harmadik ütemnek viszont csak az időpontjait írták meg.

A Dunántúli Naplóban nemrég megjelent olvasói levél szerzője szerint például az Angster József utca, a Jurisics Miklós utca, és a Nagyszkókói út kereszteződésénél mihamarabb gyalogátkelőt kell létesíteni. Az írás beküldője úgy véli, az említett helyszínen nagyon rossz a beláthatóság a kanyar íve miatt, ráadásul az egy sávban parkolók is nehezítik a járókelők helyzetét.

A zebrát az út szélessége is indokolná, de a nagy forgalom miatt is veszélyes a gyalogos átkelés a levél szerzője szerint. Hozzáteszi: a közeli Jurisics Miklós utcai iskolába sok gyerek jár az Angster út északi oldaláról, akik ha felnőtt nélkül kelnének át az úton, nagy veszélynek lennének kitéve.

Érdeklődtünk írásban az önkormányzat sajtóosztályánál, hogy terveznek-e az említett helyszínen gyalogátkelőt telepíteni a kétéves zebratelepítési projekt keretében, s ha igen, melyik ütemében. Az első ütemről szóló közleményükben ugyanis nem szerepel az olvasónk által javasolt útszakasz, azt pedig nem tudni, milyen helyszínek lesznek a második és harmadik ütemben. Arra is rákérdeztünk, amennyiben nem szerepelt az eredeti terveik közt, elképzelhető-e, hogy jelentős lakossági igény esetén soron kívül telepítenek gyalogátkelőt a kereszteződéshez. Továbbá kíváncsiak voltunk, érkezett-e már jelzés civil részről az önkormányzat, vagy a helyi képviselő, a DK-s Zag Gábor felé.

Választ nem kaptunk, viszont meglepő módon Péterffy Attila polgármester Facebook-oldalán másnap megosztotta azt a többnapos, az önkormányzat hírmondójában megjelent cikket, ami a kétéves zebratelepítési terv első üteméről számol be. Bejegyzésében Péterffy azt állítja, „beérkező javaslatok alapján, a szakértők szerint összesen 34 helyen tudunk az elkövetkező időszakban gyalog­átkelőhelyeket kialakítani”, ami azt sugallja, hogy a helyszínek már eldöntöttnek számítanak. Ennek tükrében érthetetlen, miért nem akarják olvasóinkat tájékoztatni az általunk tolmácsolt kérdésekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!