COVID teszt

2021.11.30. 16:48

Ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítanak a pécsváradi lakóknak

Nagyon sok a beteg, és nagyon sokan vannak karanténban is – osztotta meg információt Zádori János polgármester hétfőn dél­előtt az önkormányzati hivatal közösségi oldalán.

Czine V.

Beszélt arról is, hogy a járványhelyzet olyan szakaszába értünk, ahol már mindenkinek nagyon oda kell figyelnie magára, egészségi állapotára. Ennek okán lehetőséget biztosítanak minden pécsváradi lakos számára, aki biztosan szeretné tudni, hogy elkerülte-e a betegség, esetlegesen kontaktszemély volt.

Kedden 12 órától 17 óráig a művelődési ház melletti uszoda folyosóján kialakított három tesztelési ponton nagyjából 200-250 tesztet tudnak elvégezni. A tesztelés teljesen költségmentes. A polgármester arra kéri a tesztelésre érkezőket, hogy viseljenek maszkot, már a sorban állás alkalmával is – akiknek nincs, azoknak a helyszínen tudnak biztosítani. Bízik benne, hogy az eredmények negatívak lesznek.

Az oltási akcióhét folytatódik, így előzetes időpontfoglalás nélkül lehet jelentkezni a kijelölt oltópontokon az első, második, illetve harmadik oltásra, ami elengedhetetlen, hogy az élet visszatérjen a régi kerékvágásba.

Ezek is érdekelhetik