Munkalehetőséget biztosít

2021.11.09. 08:57

Rövidesen megkezdődik a termelés az egyházasharaszti üzemben

Egy ceglédi székhelyű hulladékfeldolgozó cég települt Egyházasharasztiba a közelmúltban. Az ügyvezető az alsószentmártoni polgármesterrel való együttműködésének köszönhetően teremt munkahelyeket a térségben.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: L. L.

Balogh Miklós polgármester elmondta, a cég nem talált Alsószentmártonban megfelelő helyet az üzem kialakítására, ezért Egyházasharasztiba települt, de így is nagyon örülnek ennek, hiszen 20 alsószentmártoni dolgozónak tud munkát adni, tehát 20 család megélhetését biztosítja a munkahely. Az üzemmel kapcsolatban megtudtuk, hogy a termelés még nem, de a próbaüzemek már megkezdődtek, így heteken belül indulhat a tényleges gyártás. Műanyag hulladékból állítanak elő gumiszőnyeget és más termékeket.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy munkalehetőségeket biztosítsunk az itt élőknek, ezáltal biztosítsuk a megélhetésüket és javítsuk az életszínvonalukat – mondta Balogh Miklós. Ennek részeként az idén kézművestészta-készítő üzemet alakítottak ki egy önkormányzati tulajdonú ingatlanból.

Itt a dolgozók nap mint nap szorgalmasan készítik a kilencféle tésztát, melyeket főként a környező települések kisboltjaiba szállítanak. A tésztákhoz szükséges tojás is helyből, a korábban létrehozott szabadtartásos tyúktelepről származik, ahol négy embert tudnak foglalkoztatni a Start munkaprogram keretében. Ezenkívül több éve működik helyben a kosárfonó üzem is, amelyben hat embernek tudnak munkát biztosítani. A kertészetben is többen dolgoznak, az itt megtermelt terményeket pedig a faluban a rászorulóknak osztják szét.

A hátrányos helyzetű község példás törekvésére a kormány is felfigyelt, hiszen Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is ellátogatott Alsószentmártonba, hogy megtekintse többek között a tésztaüzemet, és megismerje a polgármester további hasonló terveit, mellyel az itt élők mindennapjait segítené.

Az önkormányzat a pályázati lehetőségeket is igyekszik kihasználni, az idén nagy örömükre a Magyar Falu Program keretében a művelődési ház és a polgármesteri hivatal felújítására, a felelős állattartás elősegítésére, valamint a vidékfejlesztési program keretében egyedi szennyvíztisztító berendezésekre is nyertek támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!