ünnepi hangulat

2021.12.03. 08:05

Gazdag programmal kezdődik az adventi vásár Mohácson

Az elmúlt évek alatt termetesre cseperedett élő karácsonyfát Mohács főterén már ünnepi díszbe öltöztették, vízkeresztig pompázik a Mindenki Karácsonyfája, meg az ünnep hangulatához tartozó városi díszvilágítás.

B. M. (forrás: Mohácsi Újság.hu)

Idén minden eddiginél több kézműves dísz került a fenyőfára. Újakat készítettek a városi cég karbantartói, míg a Brodarics Óvoda kisgyerekei rajzaikkal díszítették, befestették a csengőket és a fenyődíszeket. E hét végétől karácsonyig minden szombat-vasárnap az ünnepi díszbe öltözött Deák téren adventi vásár várja a mohácsiakat és az idelátogatókat.

A Kossuth Teátrum szervezésében a mozi és a Hősi emlékmű közötti területen felállított nagyszínpadon egész napos műsorfolyam szórakoztatja a vásár közönségét, s a programot úgy állították össze, hogy az valamennyi korosztálynak élményt jelentsen. A négy adventi hétvége fellépői között lesznek országosan ismert művészek, valamint térségünk elismert előadói, így mások mellett fellép: Vastag Tamás, Manuel, az Alma Együttes, Békefi Viktória, az I. Sztárban sztár leszek győztese, Kéméndi Tamás harmonikaművész és Gráf Vivien énekes, Stubendek Katalin és Götz Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Lesz tűz­zsonglőr, hangszeres, énekes, fúvós program, kórus és tánc- csoport szórakoztat, lesz színházi előadás is Mentsük meg a Mikulást címmel.

Ezek is érdekelhetik