A város próbálja lerázni

2021.12.08. 20:05

Mindent eláraszt, és eláztatja a garázssort a hömpölygő esővíz Pécsett

Nem akarja rendbe hozatni az önkormányzat a mintegy tucat garázs beázását okozó rossz folyókát, hiába húzódik a város területén. Sőt, a városháza szerint a garázstulajdonosok dolga a felújítás.

Vizvári Soma

Fotó: Laufer László

A „garázssor falához érkező csapadékvizek nem közterületről érkeznek, ezért annak elvezetése sem önkormányzati feladat” – válaszolta a városháza azoknak a József Attila utcai garázstulajdonosoknak, akik hónapokkal ezelőtt fordultak az önkormányzathoz problémájukkal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gépkocsitárolók tövében, a város tulajdonában lévő területen húzódik ugyan folyóka, de nem képes megfelelően elvezetni az esővizet, így több garázs is rendszeresen beázik.

Lapunk azzal a kérdéssel fordult az önkormányzat sajtóosztályához, fontolóra vették-e, hogy mégis a város intézze a felújítást, de azt a választ kaptuk, hogy tartják magukat a tulajdonosnak írt levelükben megfogalmazottakhoz. Pedig a városi költségvetés töredékéből helyre lehetne hozni a folyókát. A lakók megrendelésére készített szakvélemény szerint körülbelül kétmillió forintba kerülne.

– Nem értjük, hogy ha az önkormányzat szerint a szomszédos magáningatlanokról folyik a garázsok tövébe a csapadékvíz, akkor miért a garázstulajdonosoknak kell beruházást kezdeményezni, hogy a szomszédtól átfolyó víztől megvédjék a garázsokat – reagált lapunknak az önkormányzat válaszára az egyik garázstulajdonos.

– Ha valóban ez a probléma, akkor az önkormányzat miért nem kötelezi a szomszédos telkek tulajdonosait, hogy oldják meg a csapadékvíz elvezetését úgy, hogy az ne folyjon át a szomszédhoz, és ne áztassa a garázsokat? – vetette fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában