Kellett az erősítés?

2021.12.08. 15:32

Rendőrt hívtak a városházára betoppanó bácsira, pedig csak a polgármesterrel akart beszélni

Szirénázó rendőrautó érkezett szerdán nem sokkal dél előtt a Széchenyi térre, majd a benne ülő rendőrök futólépésben rohantak be a városházára. Kiderült, egy idős pécsi úr miatt hívták ki őket, aki Péterffy Attilával kívánt beszélni.

Egy idős pécsi úrra hívták ki szerdán késő délelőtt a rendőröket a városházához, akit nem lehetett eltántorítani attól, hogy Péterffy Attila polgármesterrel beszéljen.

Felháborodásának oka az volt, hogy szerinte a város cége, a Tettye Forrásház megrendelésére a Havihegyi úton zajló munkálatokat nem szakszerűen kivitelezik, mivel "sárra, porra aszfaltoznak", és ezzel nagy anyagi kárt okoznak a városnak.

A rendőrség egyébként rendkívül szakszerűen kérdezte ki az urat, aki azt egyértelművé tette, hogy nem tágít, amíg a polgármester nem fogadja őt. A rendőrök arra kérték, legalább várakozzon odakint, mire ő azt felelte, még átgondolja a dolgot. Ám ekkor megjelent Péterffy Attila, és felvitte a panaszost az irodájába.

– A polgármester azonnali intézkedést ígért – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak az idős úr, miután kijött a városházáról.

Kérdéssel fordultunk az önkormányzat sajtóosztályához, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a polgármester a férfi távozása után felhívta a beruházó Tettye Forrásház vezérigazgatóját, és arra utasította, hogy műszaki kollégájával győződjenek meg a bejelentés megalapozottságáról. Hozzátették: a kivizsgálás eredményéről a polgármester írásban kért tájékoztatást, amit beérkezése után a polgármesteri hivatal a bejelentést tevő férfinak is továbbít majd.

Arra is kíváncsiak voltunk, mi indokolta, hogy rendőrt hívjanak az idős, nyolcvan év fölötti úrra, aki csak a polgármesterrel akart beszélni.

A városháza válasza szerint a férfi „hangos viselkedésével zavarta a hivatal munkáját, ezért kivezetéséhez a biztonsági szolgálat munkatársai a rendőrök segítségét kérték”.

– Szemtanúja voltam az eseményeknek, bizonyára sokan megijedtek a rendőrautótól az adventi vásáron, ezért is győzködtem a polgármester urat, fogadja a panaszost – nyilatkozta lapunknak Berényi Zoltán, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselője.

Nem csoda, ha a Havihegyi út lakói indulatosak, hiszen az ügynek van előzménye. Mint az Kővári Jánosnak, az ÖPE frakcióvezetőjének a Dunántúli Naplónak adott tájékoztatásából kiderült, az elmúlt időben két lakossági fórumra is elhívták a helyiek, bár nem ő a körzet képviselője. A lakók azt nehezményezik, hogy arra számítottak, az út közmű rekonstrukciója után járdáról és rendes vízelvezetésről is gondoskodik a város.

Sajgó György, a körzet momentumos önkormányzati képviselője a napokban tartott lakossági fórumot a témában. A politikus lapunkat arról tájékoztatta: a cél, hogy a ciklus végéig megvalósuljon a járdaépítés és a rendes esővíz elvezetés, de ehhez jelenleg hiányzik durván 300 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában