Véget ért a tortúra

2022.03.29. 15:18

Kegyelmet kapott Áder Jánostól Jancsula Dezső

Fellélegezhet a köztiszteletben álló pécsi tanár. A köztársasági elnök kegyelmével megszűnt a bírósági eljárás, és a korábbi, a pénzbüntetésről szóló bírósági határozat is semmis. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem tiltják el a foglalkozásától sem.

Vizvári Soma

Eljárási kegyelemben részesítette a köztársasági elnök Jancsula Dezsőt – jelentette be a pécsi tanár és Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke keddi közös sajtótájékoztatóján.

 

Mint ismert, a NEVKÓ tanára korábban azért kapott egy bírósági határozat szerint 170 ezer forint pénzbüntetést, mert még 2020-ban rendreutasított két tizenévest az intézmény épületének bejárata előtt, akik az iskola környékén dohányoztak, majd az egyiküket hátizsákjának pántjánál megfogta.

 

A pécsi pedagógus és jogi képviselője ezután tárgyalási kérelmet adtak be. A februári előkészítő tárgyaláson az ügyész a pénzbüntetés helyett már csak megrovást kért Jancsulára, amennyiben a vádlott a vádiratot szó szerint elfogadva bűnösnek vallja magát, ám a tanár nem élt ezzel a lehetőséggel, és nem volt hajlandó bűnösnek vallani magát.

 

Akkor megírtuk, Dezső bá' ezzel nagy kockázatot vállalt, hiszen megrovás esetén – ahogy azt Csernik Aranka, Jancsula Dezső jogi képviselője az előkészítő tárgyalás után lapunknak elmondta – nem tiltották volna el automatikusan a tanítástól. Abban az esetben ugyanis a munkáltató mérlegelésén múlik, hogy tovább alkalmazzák-e az iskolában.

 

Ha viszont Jancsulát jogerősen elítélték volna, és a megrovásnál súlyosabb büntetést kap, például a korábbi bírósági határozat szerinti pénzbüntetést, abban az esetben a munkáltatónak kötelező lett volna elbocsájtania állásából a köztiszteletben álló pedagógust.

 

A februári előkészítő tárgyalás végén a következő tárgyalást június elsejére tűzték ki, ám erre már nem kerül sor, Jancsuláék ugyanis már korábban kegyelmi kérelmet nyújtottak be a köztársasági elnökhöz, amit most a tanár meg is kapott Áder Jánostól.

 

Jancsula Dezső tortúrája ezzel véget ért, az eljárás a kegyelemmel megszűnt, és a korábbi, pénzbüntetésről szóló határozat sem lesz érvényes. Ez azt is jelenti, hogy az iskolának nem kell megválnia a nyugdíja előtt nem sokkal álló tanárától.

 

– Az eljárási kegyelemmel Dezső bácsi ügye megoldódik, de szeretnénk, hogy ez ne forduljon elő más tanárral, ezért ragaszkodunk hozzá, hogy ennek érdekében törvénymódosítás is történjen majd a következő parlamenti ciklusban – mondta Kővári János, az ÖPE elnöke a keddi sajtótájékoztatón.

 

Az ÖPE jogi szakértői az eset kirobbanása után összeállítottak egy szakmai anyagot a hasonló esetek elkerülése érdekében, amelyet eljuttattak a kormányzathoz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában