Több lett volna a cél

2022.04.07. 20:00

Az érdekképviselet szerint nem volt siker a bérmegállapodás

A baloldali önkormányzat újabb sikerjelentése ellenére sem tartják eredményesnek a pécsi sofőrök azt a bérmeg­állapodást, amit a korábban szocialistapárt-támogatással is induló Hofekker Ferenc által irányított Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) kötött meg a szocialista hátterű városvezetéssel.

Bóka Máté

Sikeres volt a bérmegállapodás a Tüke Busznál – adta hírül a balliberális városvezetés lapja, hozzátéve, hogy megszületett a bérmegállapodás a Tüke Busz Zrt. vezetősége és a Független Demokratikus Szakszervezet képviselői között. „Mind a munkavállalók, mind pedig a Tüke Busz érdekeit és pénzügyi lehetőségeit szem előtt tartva, kompromisszumokkal, ugyanakkor megnyugtató eredményekkel zárja a tárgyalásokat” – közölte a város lapja. 

 

A megállapodás szerint 10 százalék körüli emeléssel érték el az 1400 forintos bruttó alapórabért. Raposa Gábor, a Tüke Busznál működő másik érdekképviselet, a SZAKSZ helyi vezetője szerint nem lehet sikerről beszélni, hiszen 1600 forintos alapórabér lett volna a cél, ezzel lehettek volna versenyhelyzetben a volános keresetekkel. De legalább a 1495 forintos alapórabért el kellett volna érni, ami megegyezne a garantált bérminimum arányaival. 

 

– Mivel a kollektív szerződést a cégnél régebben működő FDSZ kötheti meg, így nekünk nem volt sok mozgásterünk, és a szabályok szerint ez addig így is marad, amíg legalább a sofőrök 10 százalékát a sorai között tudja a másik érdekképviselet, jelenleg ennél többen vannak ők is és mi is – mondta Raposa, aki összességében úgy látja, hogy a bérmegállapodással nem történt előrelépés, nem fogják tudni megállítani az elvándorlást, hiszen a Volánnál egy kezdő akár évi egymillió forinttal kereshet többet. 

 

Mint ismert, Hofekker Ferenc egy korábbi önkormányzati választáson az MSZP által támogatott jelöltként indult, míg a baloldali városvezetésben befolyásra tett szert a szocialista párt szűk elitje. A Tüke Busznál annyira igyekeznek rálátni a folyamatokra, hogy még a szocialista párt volt pécsi elnökét, Gulyás Emilt is beültették a cég igazgatóságába. Sőt, ott van az a Bodnár Imre „átvilágító” ügyvéd is, aki MSZP-s képviselő-jelöltséggel is kacérkodott. 
 

Csak a szokásos terelés

Szokásos alákérdezős, meglehetősen elfogult, a baloldal céljait kiszolgáló interjút készített az önkormányzati lap. Erre olvasóink azért hívták fel a figyelmet, mert a megjelent anyag kérdésnek álcázott propaganda mondataiban csődöt emlegetett az előző városvezetés ténykedése kapcsán. Csakhogy nem történt pénzügyi csőd, ráadásul éppen a korábbi évekből örökölt problémák miatt kellett végrehajtani szerkezetátalakítást az önkormányzatnak, aminek pozitív hatásait éppen a mostani városvezetés örökölhette meg – igaz, kormányzati hitelt is törleszteni kell –, hiszen maguk is tudnak már tartalékokkal számolni, sőt tanácsadók, biztosok, ügyvédek csoportjait tudják kifizetni még úgy is, hogy két és féléves regnálásuk alatt négyszer emelték meg a képviselők fizetését, és a cégek vezetőinek sem kell szűkölködniük, hiszen van, aki majdnem bruttó 40 millió forintot keres havonta, de középvezetői szinten sem ritka az egymilliós fizetés. 

 

Pontosítás
 

A Tüke Busz Zrt.-vel jelenleg nincs kapcsolatban a Bodnár Imre ügyvéd, hívta a fel a figyelmet a cég vezérigazgatója, Bánkuti István. 

Információink szerint Bodnár korábban a cég ügyeivel az "átvilágítások" kapcsán foglalkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!