Több kérdéses mozzanat is van

2022.04.27. 07:01

Pártelnökként most befejezi Tóth Bertalan

Nem indul az MSZP társelnöki székért Tóth Bertalan szocialista politikus, aki így hamarosan távozik a párt éléről. A pécsi politikus pályafutásában több kérdéses mozzanat is van.

Bóka Máté

Fotó: Varga György

A párt egykori városi elnöke, Juhász István néhány évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy „levadászott a pártmaffia Toller balesete után, azzal az emberrel az élen, akinek nincs önkontrollja, nem tud mosolyogni, a törtetés, a mutyizás a fegyvere. S kizárt a pártból, mert akkor ki mertem mondani, ez az út nem vezet sehová. S lám-lám, ma ez az arc a párt országos elnöke” – legalábbis még egy ideig.

Tóth Bertalan azonban a minap bejelentette, nem indul a társelnöki posztért, ezzel gyakorlatilag beismerte a párt irányítási kudarcát. 
Tóthot a szocialista oligarcha Puch László emberének tartják, és másfél évtizede hűen kitart a vagyonos, különböző cégekben érdekeltségekkel bíró, turisztikával is foglalkozó volt MSZP-s pártpénztárnok mellett. 

Tóth karrierje már 1992-ben indult az MSZMP utódpártjában, 2007-ben lett városi elnöke a pártnak. 2002-től önkormányzati képviselő volt, 2009 májusáig pedig alpolgármester is egy ideig. 2006-ban megyei pártlistáról jutott be a parlamentbe, amiről azonban 2007-ben Tasnádi Péter polgármester javára lemondott. 2014-ben egyéniben próbálkozott az országgyűlési helyért, de kikapott a fideszes jelölttől, Csizi Pétertől. Később pedig már nem is kockáztatta meg az egyéni képviselői mandátum elbukását, hanem csupán az országos listán szerepelt.

Tóth Bertalan politikai karrierje során részese volt a pécsi jutalombotránynak is, amikor a szocialista városvezetés több tízmilliárdos adósságot halmozott fel, miközben 3,1 milliárd forint jutalmat osztottak ki, amiből részesültek a szocialista városvezetők is. Tóth volt, hogy egy nap kétszer is vett fel jutalmat.

A politikus pécsi pályafutása idején történt meg például a kispiac értékesítése is, aminek következtében magáncégekhez került a hatalmas belvárosi vagyon, majd pedig 2017-től az előző városvezetés idején indult meg a projekt rendezése. Szintén pécsi politikusi munkája idején adta el a Pécsi Közlekedési Rt. a város buszait egy kézzel írt számlával, de akkoriban értékesítették a több mint ötmilliárd forintért a város stratégiai ingatlancsomagját is a szocialisták. 

Ebben benne volt a később életveszélyessé vált Magasház is, amelynek sorsát szintén a kormánnyal együttműködve kellett megoldania az előző városvezetésnek. 
 

Nemcsak a Fideszt támadta

Tóth országos politikai pályafutása során a kormánnyal szemben számtalanszor fogalmazott meg kritikákat, de jelenlegi szövetségeseit sem kímélte. Több mint két évvel ezelőtt például a DK-ra utalva azt mondta, hogy „arra alapozza a személyzeti politikáját, hogy az MSZP-t kifosztja, más párt tagjait átcsábítja”. Az MSZP irányítása alatt összefogott azzal a Jobbikkal is, amelynek politikusai néhány éve még cigánybűnözést emlegettek vagy éppen zsidó képviselőket szerettek volna listázni.

A leköszönő országos pártvezér egyébként azt a 10 millió forintos állami támogatást is felvette a pécsi otthonához, amelyet az Orbán-kormány által bevezetett Családok Otthonteremtési Kedvezménye biztosított számára, holott ezt a baloldal számtalan esetben támadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!