Pécsen kevesebb lett a klímás busz

2022.06.21. 20:00

Nem mítosz, hogy melegben is fűthetnek a buszokon

A Bama.hu egyik olvasójának köszönhetően került pont annak a kérdésnek a végére, hogy vajon igazak-e azok a városi legendák, hogy nyári melegben is mehet a fűtés a pécsi buszokon. A Tüke Busz Zrt.-nél az okokra pontos magyarázatot adtak rá. Az is kiderült, Péterffy Attila polgármester városvezetése alatt tavalyhoz képest is kevesebb lett a klímás busz Pécsen.

Bóka Máté

Fotó: AS

Aki nyáron ült már a pécsi tömegközlekedés valamelyik járatán az tudja, meglehetősen durva meleg is tud lenni, hogyha az adott járaton nincsen légkondicionáló berendezés, vagy éppen nem lehet normálisan kinyitni az ablakokat. Még embert próbálóbb az utazás, hogyha fűtenek is – ezt eddig leginkább városi legendának, az utasok rossz következtetésének gondolhattunk, de kiderült, nagyon is van valóságalapja ennek.

Olvasónknak ugyanis a Tüke Busz ügyfélszolgálata ennek lehetőségét megerősítette. Magyarázatként azt közölték, hogy amíg a Volvo járatokon a fűtést egy automatikus szelep vezérli, addig a Mercedeseken a motortérben lehet a fűtéscsapot elzárni, amit a sofőrnek kellene megoldania. Az ügyfélszolgálat azt is írásba adta, hogy néha előfordul, hogy hidegebb reggelek, esték során bekapcsolták a fűtést, és az úgy is maradt, mert idő hiányában ennek kikapcsolására nem volt lehetőség. 

Bánkuti István, a Tüke Busz vezérigazgatója is lapunknak hangsúlyozta, hogy ilyen eset csak a valóban a hidegebb hajnalok idején – amikor például 13 fok volt – történhetett ilyesmi, de fokozottan odafigyelnek arra, hogy ez ne forduljon elő – mondta, megemlítve még, hogy a Volvo buszokon úgynevezett Viking-szelep látja el fűtés vezérlését, ha ez meghibásodik, akkor előfordulhat, hogy melegebb időben is fűtenek, de ezt szervizeléssel igyekeznek megoldani. 

A klímás buszok számával kapcsolatban lapunk egy érdekes adatra bukkant: amíg egy évvel ezelőtt a városházi propaganda azt írta, hogy 61 klímás busszal rendelkezik a vállalat, addig idén a Tüke Busz honlapján már nyolccal kevesebb, 53 ilyen járművet említenek. Bánkuti István naprakészebb és pontosabb adatokkal is szolgált. Mint mondta, tavaly 59 klímás buszuk volt, idén 50.  A csökkenés oka az, hogy hét Credo és kettő Volvo javításra vár, illetve jelenleg nem használható. A vezér megjegyezte, hogy bízik abban, hogy jövőre több légkondis járatuk lehet, hiszen még idén új elektromos buszok érkezhetnek a már meglévő 10 elektromos gépjárművük mellé. 

Péterffynek még alváskényelmi csomag is jár

Amíg a pécsiek izzadnak a buszokon, addig a város első embere saját sofőrrel és a Skoda csúcsmodelljével járhat, aminek bérlése évente 4 millió forintjába kerül az adófizetőknek. Az autó összkerékmeghajtású, így hobbicélú terepjárózásra, a hétvégi kiskert felkeresésére is alkalmas, mivel a polgármester magáncélra is használhatja a kocsit. Természetesen légkondival felszerelt az autó, a polgármester által minimálisan elvárt felszereltsége között ott kellett lennie az  "üzleti utas" és az "alváskényelmi" csomagnak, a multifunkciós bőr kormánykeréknek, de a hátsó oldalablakokra szerelt napfényroló is a kívánságai között szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!