Nem kapkodják el

2022.09.21. 20:01

Még egy évet késik a Misina tető felújítása

Nem kapkodták el az ötletpályázat után, hogy a pénzügyi forrásokat is megteremtsék a Misina tető rendezéséhez, hiszen a két évvel ezelőtti lakossági felhívást követően csak most nyújtják be majd a fejlesztéssel kapcsolatos pályázatot. A kivitelezést a hivatalos önkormányzati közlések alapján már az év végéig be kellett volna fejezni, de még el sem kezdték a munkát.

Bóka Máté

Fotó: Laufer László

Még az előző városvezetés idején fogalmazódott meg a gondolat, hogy a valamikor szebb napokat látott Misina tetőt, az ott található parkolót, létesítményeket, éttermet rendezni kellene, új közösségi funkciót adva a területnek. A projekt 2018 körül el is indult, de a kivitelezés közben, a már átfogó statikai feltárás során derült csak ki, hogy az ottani étterem statikai állapota nem engedi meg azt, hogy azon jégpálya vagy minigolfpálya legyen, de az épületet ezek nélkül is meg is kell erősíteni, mivel az évtizedek alatt alig költöttek rá, az állapota leromlott.

Az előre nem várt körülmények miatt 2019 tavaszán az önkormányzat és a kivitelező szerződést bontott, de addig is az eredeti műszaki tartalomból több munkafolyamat elkészült – erről pedig már a Péterffy Attila polgármester által jegyzett előterjesztésből értesülhettünk. Ebben az áll, hogy a kivitelező cég szakemberei szigetelték az épület pinceszintjét, feltárták a szerkezeti problémákat, földmunkákat végeztek el, a buszfordulót és a buszmegállót leaszfaltozták, az elektromos autótöltő alapjai, valamint a játszótér tereprendezési munkái is elkészültek. Ezeken kívül 2017-ben megvalósult és azóta is működik a TV-torony díszkivilágítása is. 

A Péterffy Attila vezette önkormányzat 2019 őszén állt fel, de több mint egy évnek kellett eltennie ahhoz, hogy a Misina tetővel kapcsolatban lépéseket tegyenek. 2020 őszén írták ugyanis ki a Misina Ötletbörzét, amelynek keretében várták a pécsiek javaslatait a fejlesztésre, majd 2021 januárjában lehetett voksolni a legjobb ötletekre. Ezek után ugyan győztest hirdettek, de végül hónapok múlva mégis az a döntés született, hogy az első és a második helyezett pályaműveket összevonják. Aztán a kiviteli tervek állítólag már 2021-ben el is készültek, de gyakorlatilag az elmúlt másfél évben nem volt komolyabb hír a projekt állásáról. 

Ez annak tükrében is érdekes, hogy még a Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezérigazgatója, Csúcs Zoltán is úgy számolt 2021. májusában, hogy a tervek birtokában elindíthatják a kivitelezési és közbeszerzési eljárást, ami után már idén tavasszal elindulhat a munka és ez év végére már be is fejeződhet. 

Ez nem történt meg, és most már úgy számolnak, hogy 2023 végére készülhetnek el a kivitelezéssel, tekintve, hogy a finanszírozási hátteret biztosító pályázatot is csak következő időszakban nyújtják be. Erre azért van szükség, mert a korábbi forrásokból megmaradt közel 200 millió forint nem elég a kibővített projekttartalomra, az újabb funkciók megvalósításához. A beruházás költségvetése így 1,2 milliárd forintra emelkedett. 

A tervek szerint ha elindul majd a munka, akkor megtörténik a volt étterem épületének átalakítása és bővítése. Egy lombkorona stéget hoznak létre, valamint a külső környezetalakítási munkák részeként felnőtt- és gyermek játszótér, e-töltőállomás létesül, térfigyelő kamerarendszert telepítenek, illetve a külső burkolatok is megújulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában