Gáz helyett jön a hidrogén

2022.10.20. 21:51

Palkovics: megvizsgáljuk az uránkitermelés gazdaságosságát is

Cleantech – Tiszta technológiák a fenntarthatóság jegyében címmel tartott konferenciát a PTE Műszaki informatikai Kar tegnap szakmai napján a 25 éves jubileumát ünneplő Baranya Megyei Mérnöki Kamara mérnöknapjával közös szervezésben.

M. B. E.

Az egész napos rendezvény legérdekesebb előadását késő délután Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartotta. Részletesen elemezte az ország közlekedésfejlesztési terveit és vázolta az energiahelyzetünket, valamint azt, hogy milyen irányba haladunk 10-30 éven belül. 

Kiderült például, hogy pár hónapja még szó sem volt róla, de most a világpiaci árakat nézve újra gondolkodni kell a hazai uránkészletek kitermelési lehetőségeiről. 2030-ig 20 milliárd Eurót fordítanak az országban energiafejlesztésekre és 2050-re az ország energiaellátásában a ma 35 százalékos (de a távhőelőállítást is bekalkulálva 43 százalék, évi 4 milliárd köbméter) gázfelhasználást a negyedére kell csökkenteni, míg a villamos energiáé 45 százalékra növekszik. Továbbá a nálunk ma még nem létező hidrogénenergia felhasználása 4 százalékos lesz.

Beszámolt arról is a miniszter, hogy a PTE-n részben állami támogatással Új energiák tanszéket hoznak létre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában