Hatvanezer Akadémiára

2022.11.02. 11:59

Széchenyi nyomdokaiba lépünk a magyar tudomány ünnepén

Országszerte, így Pécsett is tudományos programok, szakmai konferenciák sorával emlékeznek meg november 3-án a Magyar Tudomány Napjáról.

Szűcs Zs.

A kép illusztráció

Fotó: Matej Kastelic

A jeles nap megünnepléséről és naptárba vételéről 1997-ben, világtalálkozójukon határoztak legkiemelkedőbb honi tudósaink. A minden évben más tudományos téma köré szervezett előadások célja, hogy megemlékezzenek a hazai tudományos élet legkiválóbb eredményeiről, és beemeljék a köztudatba a kevésbé ismerteket is.

A november 3-ai dátum az 1825-ös pozsonyi országgyűléshez kötődik: Széchenyi István gróf ekkor szólalt fel a diéta felsőházában, és ajánlotta fel birtokai egyévi jövedelmét, azaz 60 ezer forintot egy Magyar Tudós Társaság létrehozására. Amely 1845-től Magyar Tudományos Akadémiaként gyűjti egy csokorba a legkiválóbb elméket.

Az esemény kiemelkedő pécsi rendezvényeként az MTA Pécsi Területi Bizottsága november 7-én, 14 órától Jurisics utcai székházában ünnepi tudományos ülést tart. Ezen Lénárd László elnök köszöntője és az aktuális előadások mellett díjazzák is az arra legérdemesebb tudósokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!