Gráber Kristóf kőfalai nem dőlnek le reggelre

2023.02.03. 10:40

A kőművesszakma diákbajnoki címe ifjúsági Tüke-díjat ért

Gráber Kristóf érdemelte ki a korosztályában elérhető egyik legrangosabb pécsi kitüntetést, a 2022-es ifjúsági Tüke-díjat. Aminek különlegessége, hogy kiváló művész és sportoló elődei után ő az első, aki egy szakma, méghozzá a kőművesmesterség országos diákbajnokaként jutott az elismeréshez.

Szűcs Zsolt

Kevés felemelőbb érzést tudok elképzelni egy diák szemszögéből, mint amikor azt közlik vele, hogy teljes mértékben eltekintenek a szakmunkásvizsgájától, miközben a jeles rendű bizonyítvány így is kijár neki. A pécsi Gráber Kristóf tavaly megélhette e pillanatot – ám senki se gondolja, hogy ajándékba kapta. 

Sőt, ahogyan az oda vezető utat röviden felvillantja, lehet, hogy egyébként ott vizsgázó társai közül kevesen cseréltek volna vele. Neki ugyanis ehhez nem kisebb fegyvertényt kellett véghez vinnie, mint az országos szakmai tanulmányi verseny megnyerése.

– Ugyan tanáraim biztatására neveztem be a kőműves­tanulók versenyébe, ám végül egy percét sem bántam meg. Igaz, több fordulóban kellett számot adnunk elméleti, majd gyakorlati tudásunkról is, sokkal összetettebb feladatokkal, mint azt az iskola záróvizsgáján kellett volna. A döntő volt a legizgalmasabb, ahol falat húzni, nyílászárót beépíteni, vakolni, burkolni és szigetelni is kellett, és hát szerencsére ez nekem sikerült a legjobban. És verseny volt ez ugyan végig a javából, mégis nagyon baráti és segítőkész hangulatban, ha valakinek szüksége volt rá, akár saját szerszámainkkal is kisegítettük például a vetélytársakat – idézi fel ma visszatekintve az izgalmakat, rögtön egy virtuális fair play díjat is kiosztva az egész csapatnak.

Fotós: Löffler Péter

Külön üdvözlendő, hogy Gráber Kristóf az elméleti alapokat és az általános műveltséget is fontosnak tartva a Széchenyi-­szakközépiskolában megszerzett érettségivel a zsebében ugrott fejest a kőművesszakma rejtelmeibe. Nem titkoltan édesapja mesterségét követve, felszabadulása után ma már annak saját vállalkozását segítve, sőt, egykor majd a folytatására is készülve. Mindezek nyomán, illetve amilyen tisztelettel szakmájáról beszél, nem csoda, hogy a Tüke-díj kuratóriumi döntése nyomán ezúttal számára nyújtotta át Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő a kitüntetést. 

A Vörös Bau ad az utánpótlás-nevelésre

A gyakorlati tudást a pécsi Vörös Bau Építőipari Kft.-nél szerezte meg Gráber Kristóf. Az évek során ráadásul több századmagával, hiszen a tulajdonos, Vörös György évtizedek óta kiemelt hangsúlyt fektet az ifjúság képzésére is. A tanulmányi versenyeken, sőt felnőttek mestervizsgáin is elnöklő szakember cégében már több szakmában, számos ügyes diák jutott el az országos viadalokig is, igaz, ilyen magasra még egyikük sem ért. 
Tanítványa sikerének nagyon örül, ám nem titkolja némi szomorúságát sem, utóbbit már az építőipari szakmákat választó, hosszú évek óta csökkenő számú fiatal miatt. Most abban bízik, hogy az új ösztöndíjrendszer megfordíthatja e trendet, és visszaadhatja a szakmák becsületét is. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!