Sikerekkel jöttek haza

2023.03.07. 13:14

Ismét bearanyozták a hegedűversenyt a siklósi növendékek

Zs. K.

A siklósi zeneiskola hegedűs növendékei Törökszentmiklóson, egy nagyszabású, öt ország nevezőinek részvételével megrendezett nemzetközi hegedűversenyen vettek részt, ismét sikerrel.

Az I. korcsoportban Krutek Anna és Vertike Anna Viola is arany minősítést kapott, Szamosi Benedek, Szabolcs Bronz, valamint Zichy Mária Jozefa a II. korcsoportban ezüst éremmel lettek „gazdagabbak”. Krutek Annát, Vertike Anna Violát és Szamosi Bencét Hanics Katalin tanárnő, Zichy Mária Jozefát pedig Gyülvészi Gábor tanár úr kísérték zongorán.

– Végtelenül büszke voltam és vagyok rájuk, köszönöm nekik az élményt, amiben részesítettek mindig nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a tanáruk, a szakmai irányítójuk. Ez egy nagyon szép feladat és nemes út, amin járunk. Bármerre megyünk, mindenhol nagy szeretettel fogadnak bennünket, szinte mindenhol ismernek és mindenhol nagy elismerésben van részünk.– mondta Dolgos Éva, a versenyzők hegedűtanára. Megköszönte a Mohácsi Tankerületi Központnak, hogy anyagi támogatásukkal részt tudtak venni a nemes versengésen, továbbá a szülőknek, akik csütörtöktől szombatig velük tartottak, és biztosították gyerekeiknek a kiegyensúlyozott családi hátteret.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!