Újra kitárulnak a várkapuk

2023.04.12. 10:30

Élménytúra, kalandhétvége, ízkavalkád csábít az ősi falak közé

Bár szombatonként egész esztendőn át megtartják a várvezetéses sétákat, az igazi programkavalkád a tavasszal köszönt be az egykori bencés monostor, majd apátság új életre keltett falai közé is.

Szűcs Zsolt

Már jó előre csemegézhetünk a Pécsváradi Élményvár most közzétett éves programjaiból.

A mai látogató számára az ott szerzett élmények biztosan fontosabbak az elnevezésnél, jó, ha tudjuk, hogy a pécsváradi vár ma is meglévő bástyái, vastag kőfalai ellenére valójában sosem volt a klasszikus, hadi értelemben vett igazi vár.

Eredete Gézáig nyúlik vissza, legrégibb köveit még nagyfejedelmünk udvarházának építéséhez hordták össze több mint ezer esztendeje. Később a pannonhalmi utáni második legrégebbi bencés rendház települt a falai közé, a török hódításig jeles apátságként uralva a tájat. 

Legújabb kori történetében, 1945-től, a másfél évtizeddel később megkezdett teljes rekonstrukcióig az állami erdészet központjaként működött – hogy aztán mára teljesen a turisták vehessék birtokba. Legkeresettebb látnivalói, kápolnája, kőtára élő történelemkönyvként tárja elénk a múltat, igazi kuriózumként akár az ide menekített II. (Vak) Béla királyunk uralkodószékére is felülhetünk.

Mindezt nemcsak egyéni látogatóként, hanem a rendszeres tematikus, akár éjszakai túra, vagy a különleges kalandhétvégék résztvevőiként. Éhesen a hosszabbakon sem maradva, válogathatunk ugyanis az ételkóstolókkal tarkított programok sorából is. A vár honlapján most közzétett éves programsoroló elé első fecskeként egy március 15-ei rövid ünnepi nyitány már beelőzött, ám a nagy forgatag április 15-én indul, a 9. Egészségpiac szűrővizsgálataival, előadásaival, aktív programjaival és persze elmaradhatatlan egészséges portékáival.

A várfalakon is túlnyúló sorozattal vár egy héttel később, az április 21-ével kezdődő hétvégén a város védőszentjét megidéző Szent György Napok. Soraiban a hagyományos bor- és pálinkaversennyel, a fúvószenekarok ünnepi hangversenyével, a nyugdíjasok versmondó-estjével, és nem utolsósorban a 23-ai város napjának várkertbeli rengeteg programjával.

Májusi kedvcsinálóként a 21-ei TáncVár 2.0 táncos kihívását vetíthetjük előre, minden korosztálynak, sokféle műfajban. Az igazi nyárba aztán június 11-én, az egyik fő attrakciónak számító Vár Napjával fordul az esztendő, amelyen múltidéző kalandok sokaságával kalauzolnak vissza a történelembe. Július 28-án a LecsóBorVár főzőversenyén és borkóstolóján vár mindenkit feledhetetlen ízkavalkád, majd az augusztust 6-ától egészen 20-áig kitölti a Szent István Napok összművészeti fesztiválja: színházzal, néptánccal, koncertekkel, kiállításokkal.

És hogy még éppen elbúcsúztassuk a nyarat, szeptember 2-án a Zengőalja települései a testvérvárosokkal közös nagy sütés-főzésre, az immár ugyancsak elmaradhatatlan Határtalan Lakomára várják a várba a kulináris élményekre is éhes látogatókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!