A tamagocsitemető kitalálójára, Pazaurek Dezsőre emlékezünk

– 1991-től egészen 2001-ig dúlt a délszláv háború a Balkánon, az egykori Jugoszlávia területén. Mindeközben a Duna-parton, egy kietlen tájon létrejött a később méltán híres Aréna, aminek Pazaurek Dezső a tulajdonosa. Mivel maga a hely igencsak nehezen volt megközelíthető, szükség volt egy ötletre, hogyan is lehetne odacsalogatni az embereket – idézte fel Mayer Antal a legendás időket.

Egy vendéglősnek nyilván az elsődleges célja az, hogy forgalom legyen a fogadóhelyen. Na de mit lehet tenni, ha a terület kiesik a forgalomból? Szerencsére adódott egy ötletgazdag társaság, Pazaurek Dezső, Mayer Antal, Szőke Tamás személyében. Ha már a társaság és a jó hangulat adott volt, jöttek a fogadások is, hogyan lehetne minél előbb címlapra kerülni. Így kezdődött az egész, és ez az út vezetett végül a híres, ámde nem létező utazási irodához, a Rizikó Tourshoz.

Hamar összehívtak egy sajtótájékoztatót, ahol Pazaurek Dezső háborús turizmust hirdetett meg, anyósoknak fél áron, ha hajlandóak átkelni az aknamezőkön. Biztos sokan azt gondolják, hogy ezt azért csak nem vették be az emberek. Pedig de! Még Dél-Amerikából is jelentkeztek turisták az útra, javarészt valószínűleg az adrenalinszint növelése miatt. A sajtónak sem kellett sok gondolkodási idő, hogy ráharaptak a sztorira: pillanatok alatt címlapra került Pazaurek Dezső és az ötlete. Mayer Antal úgynevezett túlélési tanácsadóként, Nyikolaj Panangin személyében jelent meg a történetben.

Ha akkoriban megkérdezték, mit is tanácsol a turistáknak, ő enyhe orosz akcentussal ezt válaszolta: a háború nem jó a túlélésre. Az a tanács, hogy úgy kell menni az aknamezőre, hogy kapkodjuk a lábunkat. Ne lépjél rá az aknára, különben kissé szétszórt leszel utána! Érdemes megjegyezni, hogy röviddel az út meghirdetése után bejelentették a háború végét is, ámde az ötletgazdag csínyt sikerült végrehajtani, és ezzel bekerülni a hírekbe.

Még az akkori illetékes hivatal is felkapta a fejét a nem létező utazási irodára, és egyből büntetést akart kiszabni rájuk. Ebből is látszik, hogy egy egész országot képes volt megmozgatni az agyafúrt ötlet. Félre ne értsük, Pazaurek Dezső véletlenül sem azért találta ki a háborús turizmust, mert tréfásnak vélte a háború fogalmát. A lényeg maga a kísérlet volt, hogy a népet bizony bármivel meg lehet etetni. Egy szó, mint száz, az ötletgazda ezek után be is zárta a nem is létező utazási irodáját.

Habár Pazaurek Dezső eleinte a tamagocsi fogalmával nem igazán volt tisztában, miután sikerült őt felvilágosítani, egyből megihlette az első tamagocsitemető létrehozása a 90-es évek elején. Eszébe jutott ugyanis, hogy a kemping melletti löszfalban található lyukakba tökéletesen beleillenek a tamagocsik. Több se kellett Pazaurek úrnak, meghirdette a temető felavatását. Az újságok persze le is hozták a híreket a nyitásról. Az ötlet gazdái röptében megkértek a faluban néhány idős hölgyet, hogy vállalják át a sirató asszonyok szerepét, hiszen arra is szükség van egy temetésen. Képzeljék el, hogy szerte a világból hozták a turisták a tamagocsikat, hogy ünnepélyes szertartás közepette tudják őket végső nyugalomba helyezni. Még Japánból, a tamagocsi hazájából is érkeztek vendégek.

Maga az időzítés is remek volt, hiszen a szertartás egy szombati napon volt, a rá következő héten Angliában is megvolt az első tamagocsitemetés. Néhány napon múlott csak, hogy Pazaurek Dezsőnek sikerült elsőként meghirdetni a jeles eseményt. Ahogy Mayer Antal mesélte lapunknak, az esemény célja elsődlegesen a nép kizökkentése volt a monoton, fásult hétköznapokból.

Mayer Antallal közösen még egy úgynevezett Panasz­irodát is terveztek, ahová az ügyfél betérhetett, és elmondhatta búját-baját. Mindezt persze 176 forintért percenként, hiszen valamiből meg kell élni. A hiteles üzemeltetés érdekében még SZJA-szám iránt is érdeklődtek, hogy számlázni is tudjanak az ügyfeleknek. Mikor az adóhivatal bejelentette, hogy hiszen ilyen nem is létezik, Mayer úr csak lazán reagált: „de hát ezért találtuk fel, mert még nem létezik!” Maga az ötlet végül nem valósult meg, de biztos ez is remekelt volna. 
Emellett nem szabad kihagyni a Duna fölötti kötélhúzó versenyt sem, melyet Pazaurek Dezső Dunaszekcső és Dunafalva között szervezett meg. A kötelet hajóval vitték át a két partra, és már kezdődhetett is a fergeteges vetélkedő.

Ha Pazaurek Dezsőről esik szó, elsődlegesen mindenkinek a poénmester ugrik be, akinek az egész hazai médiát sikerült megtréfálnia, és a dolgokat a feje tetejére állítania. Azonban fontos róla megjegyezni, hogy hatalmas lelke és szíve volt. Lételeme volt, hogy másokon segíthessen – idézte fel Mayer Antal, aki máig hatalmas szeretettel gondol vissza rá.

Idézzünk fel egy olyan esetet, ami tökéletesen bizonyítja jellemét! Éppen zárt körű rendezvény zajlott az Arénában, mikor két vendég betért néhány üdítőért útközben. A kiszolgálás elmaradt, a tüske a vendégekben viszont megmaradt. Pár év elteltével visszatértek a helyszínre egy bőséges ebédet elfogyasztani, egészen más volt a helyzet, mint korábbi látogatásuknál. Mikor a vendégek fizetni szerettek volna, Pazaurek Dezső elutasította azt, majd mikor megkérdezték, miért, csupán ennyit fűzött hozzá: mert korábban nem kapta meg az italát. Pazaurek Dezső hosszadalmas betegségét hősiesen tűrte. Még a halálos ágyán is csak újabb tréfákon morfondírozott. Ötvenhét éves korában vettünk tőle végső búcsút. Egy valami biztos: kreativitásban nem szenvedett hiányt. Talán most is éppen egy-két csíny­tevésen gondolkodik odafent, és mosolyogva néz le ránk.