Játszva tanulhattak

2023.06.17. 11:30

Az utolsó tanítási nap is a kultúráról szólt a Kodály Gimnáziumban

Ha a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumról van szó, akkor az első dolgok között szerepel mindig a kultúra, ami eszembe jut róla. E fogalom átjárja az egész intézményt, ami nem volt másképp június 16-án sem, hiszen a KULTUP program keretében alternatív órarend szerint színházi élmény, közösségteremtő, készségfejlesztő foglalkozások vártak a diákokra.

Czeczon Enikő

Hatalmas taps és ováció szűrődött ki a Kodály Zoltán Gimnázium aulájából, amikor odaértünk. Épp egy drámafoglalkozáson vettek részt a diákok, de szinte az összes teremben zajlott valamilyen program: bevezető színháztréning, interaktív klasszikus zenei előadás, táncszínházi beavató, reflexiós színházi tréning, irodalmi show, csapatépítőtréning, improvizációs verseny, vitajáték.  

A színházi nevelés nagyon fontos szerepet tölt be az intézmény életében. Béres Andrásné igazgatónő a KULTUP programmal kapcsolatban elmondta, hogy többszörös haszna van a diákokra nézve. Az egyik az, hogy a gyerekek a kultúra segítségével egy közösségépítésben vesznek részt, merthogy a színházi produkciókat megnézik, beszélgetnek róla, ezáltal épülnek, de nem csak a közösség, hanem a diákok személyisége is fejlődik az előadások által. A másik haszna pedig a tehetséggondozás, megjelenik az, hogy a tanulók hogyan tudnak kommunikálni. A Kodály Zoltán Gimnázium szereti a színházi nevelésnek kihasználni azon jótékony oldalait, amelyek a személyiségfejlődésben szerepet játszanak. 

A több órás KULTUP színházi témanap lehetőséget adott arra az iskolának, hogy tartalommal töltsön meg egy olyan napot, amely a nyári szünet kezdete előtt már nem a tanulásról szól, de mégis tanulnak a diákok, csak éppen játszva. Szükség van az ilyen alkalmakra a tanév végén, amikor ellazulnak a tanulók, de mindezt úgy, hogy mégis hasznos tevékenységet folytatnak közben.  

Bárdi Gergő, a KULTUP helyszíni vezetője elmondta, hogy az egész országot bejárták ezzel a színházi roadshowal, amely a kezdő éve volt a programnak. A színházi témanapok lényege, hogy a középiskolákban közelebb vigyék a diákokhoz a kultúrát, mindent, ami ehhez kapcsolódik, például a színházat, a zenét drámafoglalkozásokon, osztálytermielőadásokon, zenés foglalkozásokon keresztül. Ezzel arra akarják sarkalni őket, hogy például olvassanak, hallgassanak komolyzenét és a programmal próbálnak nekik segíteni abban, hogy fejlődjenek. 

A témanapok megszervezésében figyelnek a szervezők arra, hogy a kötelező olvasmányok, illetve azok a témák, amelyekkel foglalkozzanak az irodalomórákon, beépüljenek az órarendbe. Volt olyan foglalkozás, amelynek keretében magyar szerzők szerzeményeit olvasta fel együtt az osztály. Ebből is látszik, hogy a KULTUP program fő célja, hogy megerősítsék a fiatalokban a magyar kultúrát. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!