Patinás helyszín

2023.06.19. 19:15

Örömjógával köszönthetjük a nyári napfordulót és a Jóga világnapját

Egy igen patinás helyszín, a nemrég megnyílt Palatinus Butique Hotel terasza ad otthont egy testet és lelket felszabadító örömjógázásnak, amellyel a nyári napforduló idején, azaz június 21-én a Jóga Világnapját ünnepelnék meg közösen a résztvevők.

Czeczon Enikő

Fotó: David Tadevosian

A szabad ég alatt, 19 óra és 21 óra között rendezik meg az eseményt, amely során a jógázók megfeledkezhetnek a mindennapi teendőkről és megérkezhetnek örömteli helyükre a Most birodalmában. A rendezvényen átmozgatják a teljes testet, korrigálják a tartáshibákat, erősítik a testet és a lelket egyaránt. Az est során megtalálják a résztvevők azt a biztonságos közeget, ahol elengedhetik az akarást és jólesően fellélegezhetnek.

Az örömjóga órát Jakab Adrienn tartja, aki 21 év budapesti élet után tavaly költözött vissza Pécsre, maga mögött hagyva a főváros legnagyobb Jógastúdióját, melyet több mint 10 éven át üzemeltetett Óbudán. Adrienn 16 éve oktatja a hatha jóga különböző irányzatait. Szerteágazó tudásával és egészségmegőrző szemléletmódjával több tízezer felnőttet és gyermeket jógáztatott már meg hazánkban és külföldön egyaránt. 11 éve tart oktatóképzéseket, mellyel azokat támogatja, akik a testmozgás szeretetét, a belső szerveink egészségét és egy minőségibb, harmonikusabb élet szemléletét szeretnék eljuttatni a gyakorlókhoz. 

Az esemény regisztrációhoz kötött, a részletek az alábbi oldalon találhatóak: https://www.facebook.com/events/1426966068075541

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!