Péterffy hallgat a beígért fejlesztésről

2023.07.23. 16:20

Drakula-pince: ebből az ígéretből sem lett semmi

Felröppent 2009-ben a hír, hogy előkerült Vlad Tepes, azaz Drakula egykori házának pincéje Pécs főterének felújításakor. Sajnos betemették.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Löffler Péter

Romániában tavaly a leglátogatottabb kastély a vérengző vajda egykori rezidenciája volt, több mint egymillió látogatóval. Nyissuk meg a pécsiek és az idelátogatók számára! Ez akár világszenzáció is lehet! – közölte több mint négy évvel ezelőtt Péterffy Attila pécsi polgármester a választási kampány egyik fő ígéretét, amelyben Nyőgéri Lajos MSZP-s alpolgármestere volt a fő társa.

A kampánykijelentést már akkor szkeptikusan fogadták a szakemberek is, hiszen egyrészt a havasalföldi vajda pécsi jelenlétére utaló, több száz éve nem létező épület húsz méteres pincéjének helyszíne is vitatott a történészek szerint, és a helye is következtetéseken alapul. Másrészt önmagában egy pince egyáltalán nem jelent olyan látványosságot, ami bármilyen világszenzációt jelentene, ráadásul a törcsvári Vlad Tepes kastély építészetileg és történelmi szempontból is összehasonlíthatatlan komplexebb egy egyszerű pincénél.
Péterffy ígéretét egy ideig még a saját baráti sajtója megpróbálta komolyan venni, és a megválasztása után a turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó gazdasági fellendülés paneljét hangoztatta, de végül a baloldali lapok is elengedték az üres ígéretet.
Lapunk városházi forrásból úgy értesült, hogy a Drakula-pince bemutatásával kapcsolatos kijelentés célja valójában nem is gyakorlati megvalósítást szolgálta, hanem azt, hogy a kampányban az akkor ismeretlen baloldali politikusra felkapják a fejüket a választók, és Péterffy MSZP-DK-s vonalassága helyett a papíron független imázs fenntartása érdekében ilyen blikkfangos témákra terelődjön a fókusz.

A balliberális ígéretek kapcsán megírtuk, hogy számos ígéretét nem tartotta be, általánosságban egyébként emiatt rendszerint másokat, a kormányt, vagy a körülményeket okolta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!