Példa az ifjúság előtt

2023.09.01. 13:40

Karrier díjakat adtak át a siklósi gimnázium tanévnyitóján

Rajnai-Zsíros Krisztina

Augusztus 31-én késő délután a siklósi vár udvarán nyitotta meg a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium a 2023/2024-es tanévet. Az esemény nem csak a helyszín miatt volt különleges, hanem azért is, mert idén egy díjátadó is emelte a program fényét. 

A résztvevőket Riegl Gábor, Siklós polgármestere, Käszné Lebő Zsuzsanna, a Mohácsi Tankerületi Központ igazgatója, Fischer Zsolt, a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, Nagy Gábor őrnagy, az 52. Oszlányi Kornél Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka, Kirchner Tibor, a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke és Bohár Ervin, a szülői munkaközösség alelnöke köszöntötte. Műsorral készült a 10. évfolyam, illetve a Harka Néptáncegyüttes egyik párosának néptánc bemutatója is színesítette az évnyitót.

 

A rendezvény keretében adták át idén először az intézmény által alapított Táncsics Karrier Díjakat azoknak a volt „Táncsicsos” diákoknak, akik munkássága, tevékenysége példaként áll az ifjúság előtt. A kitüntetést közélet kategóriában Mojzes Tamás, Siklós alpolgármestere, tudományos kategóriában pedig Botos Andrej, a siklósi székhelyű Bonus Kft. marketing managere vehette át. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!