Felavatják Mocsoládia sétálóját

2023.10.19. 16:28

Facsemetéket ültetnek az Alsómocsoládon élő, vagy a faluhoz kötődő gyermekek tiszteletére

Október 21-én, szombaton egy jó hangulatú, tartalmas őszi családi napra várják az alsómocsoládiakat a Gyermekek ligetébe. A program apropója a csemete ültetés a Gyermekek Ligetében, melyet tavaly indítottak. Akkor a családok 24 fát ültettek el az Alsómocsoládon, illetve a faluhoz erősen kötődő gyermekek tiszteletére. Idén – szombaton 9 órától – 11 facsemetét fognak elültetni a szülők, nagyszülők a Ligetben.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó:

Ezután a Mocsoládia sétálójának átadója következik. A Kemencés udvartól induló mesesétányon tizenegy úgynevezett szusszanót alakítottak ki, ahol a QR kódot leolvasva a kirándulók megismerhetik, akár meg is hallgathatják a mesét, a “Mesét kérek” gombra kattintva. Vagy ha engedélyezik a helymeghatározást, akkor a hangos mesére is rálelhetnek. Az átadót követően a résztvevők megkoszorúzzák a Büszkeségpontot, amely a település ’56-os emlékműve. A megemlékezés után pedig tökös kézműves foglalkozással tölthetik a napot a családok a Faluház aulájában, ahol mesékkel és finomságokkal várják az érdeklődőket.

A napot a résztvevők még mesésebbé tehetik, ha elviszik magukkal a kedvenc történeteiket és megosztják azt az ott lévőkkel. A vállalkozó kedvű családok, egy erre kialakított mesesarokban tehetik közkinccsé a kis csodákat, melyekről hangfelvétel készül, így gazdagítva a sétáló kínálatát. A mesesarokban lehetőség lesz egy profi fotóssal, Májer Marcinka Mse-vel családi képek készítésére is. Az alkotó folyamatot a tökös kézműves órák során László Ibolya és Cseh Kamilla segíti majd. A tököket ifj. Koller József és Madarász Orsolya ajánlotta fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!